Malibu

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 56

To: Myra

I live my life… And i don’t try to change it…
Just… My life is one big dream… And i try to live it!

Nyár vége… Bizony, vagyis már ősz eleje, vagy közepe? Mittudjamén, annyi a lényege ennek, hogy, az utolsó alkalom, hogy süttessem a hasamat. Igen, tényleg ez az utolsó alkalom, és én ki is használom. Az egyik fontos dolog az, hogy bizony én már nem drogozok. Igen, elmentem az elvonóra, és azóta már tiszta vagyok. Persze már ezt pletykálják a suliban, hogy már leálltam a szerről, és bizony már semmit nem tolok… Semmit az ég világon. A cigi, az, amiről nem tudtam leszokni. Visszahíztam az alakomba is, és már járok gyúrni, szóval az izmok is visszakerültek a helyükre, nem olyan vékony izé vagyok. Póló nélkül, egy hawaii mintás gatyában sétálok a parton. A hajamat már bevizeztem, elég meleg van még ahhoz, hogy így járkáljunk. Itt azért egy kicsit még melegebb van, mint máshol. Oké, Florida kivétel, de ez… Itt is még tombol a jó idő… Egyenlőre. Csak járkálok a beach-en, és nézelődöm. Ismerősök? Általában ilyenkor még mindenki bulizik egy nagyot, és aztán másnap valahol a padok alatt ébrednek fel, vagy éppen rajta fekszenek. Hát hogyne, mi is csináltuk ezt rendszeresen az intézetben is, meg a sulis éveink alatt is. De, mindegy, ez most éppen nem lényeg. Ahogy a parton sétálok éppen egy ismerősbe botlok. Az évfolyamtársam, Myra az. Tavaly óta nem is láttam, de ő se látott engem. Ő egyre csak jobb nő lesz, én pedig… Nem tudok mit mondani magamról… Szóval csak annyi, hogy tavaly amikor utoljára láttam, akkor is jól nézett ki, most csak előnyére változott… Szóval rólam csak annyit hogy a felsőtestemen alig van egy szabad hely is, hiszen tele vagyok tetoválásokkal. És ezt mind egy nyár alatt csináltattam. Érdekes, szerintem szép művészet. De amikor oda érek hozzá, akkor
-Szia Myra… Mi a helyzet?-
Mosolygok. Állok előtte, és mosolygok. A napszemüvegemet leveszem a fejemről, és a nadrágom zsebébe tűzöm. Most annyira nem süt a nap, bámulni meg nem szeretek napszemüveg mögött. Nagyon jó a lakja lett a csajszinak, meg minden. Azt nem tudom hozzám hogy viszonyul, mert úgy emlékszem, jóban vagyunk, bár lehet hogy ő is abba a körébe tartozik a sulinak, aki nem mer annyira megközelíteni, mert mindent hall rólam, aminek a fele természetesen nem igaz.

Pulling on your lazy arms
Get up out of bed
There's vanity

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 7

Dave

Nyár… na puff, úgy elszáguldott, hogy észre se vettem. Alig voltam otthon, ami igencsak fáj, mivel Josephel se tudtam annyi időt töltetni, mint amennyit szerettem volna. Tudom, hogy ezt ő is fájlalja, mivel tényleg olyan, mintha az apám lenne, és ez keserít el a legjobban. De hát mit lehet tenni? Utolsó előtti évem, csak nem hagyom ott az egész kecót, bár meg kell mondjam, volt mikor gondoltam rá, de az egy másik sztori.
Bulizni egyáltalán nincs kedvem, nem tudom, mit kéne ünnepelni, mert hogy vége a nyárnak, az egy dolog, de én ennek egy cseppet sem örülök. Tehát barátnőim unszolása ellenére is lemondtam az estét, és inkább a parton töltöm el az utolsó perceim. Oké, azért annyira nem vészes a helyzet, csak… nem akarom, hogy megint egy padban szenvedjek, törin meg a többi haszontalan tárgyon, aminek semmi értelme, és igazából nem is nagyon érdekel.
Hirtelen a nevem hallom, mire összerezzenek. Igen, már nem egyszer figyelmeztettem magam, hogy nem kéne nyilvános helyen elbambulni, mert akkor csúnyán megijedek, és ezért ki is röhögnek. Felnézek, hogy lássam, kinek sikerült rám hoznia a frászt, és egy hatalmas vigyorral a képemen bámulok Davere. Oké, neki elnézem, hogy megijeszt, tényleg nagyon bírom.
- Nem akarom, hogy vége legyen- vágok szenvedő képet, miközben arrébb ülök, hogy ha akar, ő is le tudjon ülni. Persze nem is én lennék, ha előtte nem nézném meg jól. Fura, de ilyenkor sose jövök zavarba, még ha elég feltűnően csinálom is.
- Hűűű klassz tetkók, nem fájtak?- vonom fel a szemöldököm, mert én úgy hallottam, többek közt ezért sincs rajtam egy se, na meg piercinggel se dicsekedhetek, de azt cseppet se bánom. Ha leül mellém a fejem a vállára hajtom, ez nálam önkényes mozdulat.
- Nem akarok még visszamenni, még nyarat akarok- és bízom benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül, bár sejtem, hogy akadnak még páran, akik ugyanígy éreznek.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 218 KOR : 29

A JÁTÉKOT LEZÁROM
__________________

Diák zeneszak első év HSZ SZÁM : 11 KOR : 26

*Nyár már rég volt ugyan, de amikor se a barátnőim nem érnek rá egy bulira péntek este, se a bátyám nem ér rá valami játékra, akkor azért jó érzés ide kijönni. Annyira még nincs hideg, bár egy kabát már elkel. Sötétedéskor indultam el, de lám, mire leértem, már teljesen besötétedett. Szörnyű. De még szörnyűbb az unalom. Esküszöm addig rágom bátyus fülét, még nem vesz nekem egy kutyát, mert szörnyű, amikor így magamra hagy otthon. Szülőkhöz meg nem megyek vissza most, mert nem akarok egész hétvégén takarítani. Neeeeem. Csak azt nem...
Néha nagyot sóhajtok, ahogy lépkedek a homokos parton. Lesem a hullámzást, persze csak amennyit látok belőle, amennyit a parton égő néhány lámpa megvilágít. Azon gondolkodom közben, hogy mihez kezdjek magammal holnap. Tanulni kellene, de valószínűleg csak gitározgatni fogok, na meg megpróbálom egyik-másik barátnőmet elcsábítani egy bulira vagy esetleg hozzánk. bátyus biztos nem bánja, ha a feje tetejére állítjuk egy kicsit a lakást.
A sötétben elég nehezen észrevehető bármi is, ráadásul rajtam fekete kabát és farmer van, így hát engem nehéz észrevenni, maximum csak akkor, amikor az egyik lámpa alatt haladok el. Na de nem csak engem nem látnak a sötétben, hanem én is nehezen látok és tuti ez volt az oka annak, hogy egy valami kő vagy ág, vagy nem tudom mi, de másodpercek alatt, hatalmas puffanás kíséretében pofára ejtett.*
-Affene...
*Ennél többet nem is tudok mondani, csak megpróbálok feltápászkodni és lesöpörni magamról a homokot.*

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 56

Éppen a parton sétálok, unalmas semmittevős óráimban, egy akusztikus gitárral az oldalamon. Zenét szereztem, ez olyna… Olyan megnyugtató… Szóval érted. Csak én, a tengerpart, a hullámok, a habok és a gitárom. És képes vagyok mindenféle riffet, vagy szólót megírni itt is. Nem kell ahhoz zúzós hangulatom legyen, hogy megírjak ilyeneket is. Szóval, ezt csináltam egész nap, de rámsötétedett, így abba kell hagyjam… Szomorú, de ez van, ezt kell szeretni. Szedtem a cuccomat, és elindultam visszafele, közben a habokat néztem, meg igyekeztem elkerülni az embereket. Hogy azért mégse ütközzek bele senkibe. Úgy látszik sikerült, és egy ember nem volt előttem, de akkor szitkozódást hallottam. Látni ugye előre nem láttam, és követtem a hangot… Szóval, lassan elértem a hang forrásához, aki túlságosan is ismerősnek tűnt nekem… Mitöbb, ismerem is, Candy, vagy ki. Szerintem ő nem nagyon ismer engem, de nembaj, majd erre is sort kerítünk, hiszen azért vagyunk itt, hogy most már megismerkedjünk, ha csak eddig látásból ismertük egymást… Vagy… mindegy. Szóval ez most annyira igazán nem lényeg, így hogy most összefutottunk. Majd minden alakul magától… Legalább is remélem. Szóval ugye lassan odaérek a hang forrásához, illetve mondhatni, hogy pont ott állok, az öngyújtómmal addig csinálok fényt, ameddig rágyújtok egy cigire, aztán utána már több fény nincsen. Mélyet szívok belőle, és kifújom a füstöt, karikát is fújok, bár ez nem nagyon látszik. Aztán megszólalok.
-Jól vagy?-
Kérdem tőle, és felé pillantok. Láthatóan semmi baja, sőt, egészen jól van de azért megkérdezem tőle, jobb a biztonság, vagy mi. Nem tudom, hogy mikor láttam először, de szerintem idén, mert tavaly még nem volt itt, és még az előtt sem. Kivételesen könnyen kiszúrható vagyok… Ja nem, mert csak a két fehér csík látható a fekete bőrkabátomon. Annyi, hogy a fekete bőrnadrágom csilloghat még egy kicsit a távoli lámpa fényében, de nem sokat… Szóval, azért nem vagyok mégsem annyira észrevehető jelenség. Próbálom nem a frászt hozni rá, remélem, hogy nem fog megijedni, nem szokásom senkit sem ijesztgetni, megvagyok én ezek nélkül is. Szóval várom a válaszát, remélem nem ordít le, vagy ilyesmi, addig is cigizgetek, és próbálom kivenni az arcát, vagy az alakját, vagy amit észrevehetek belőle.

Diák zeneszak első év HSZ SZÁM : 11 KOR : 26

*Pofára estem, de túléltem. Van ilyen. Nem lett semmi bajom. Kicsit fájt a bokám, de meg sem éreztem. Inkább azzal foglalkoztam, hogy ki látta a hatalmas cirkuszi mutatványomat. Már kezdtem örülni, hogy senki, amikor hirtelen mellettem termett valaki és érdeklődött, hogy minden rendben-e velem. Hát nem volt! Nagyon nem!
Úgy megijedtem, hogy… hogy nagyon! Nem sikítottam, de pár lépést tettem hátra, így majdnem megint sikerült felbuknom abban a kőben / gyökérben / faágban / nem tudom miben, de most sikerült megtartanom az egyensúlyomat és talpon maradtam.*
-Te jó ég! Majdnem szívrohamot kaptam! *még nem megy lejjebb az adrenalin, addig nagy szemekkel meredek a fiúra, majd csak utána szólalok meg.*
-Uhh..hát asszem ja. Minden oké! De máskor ne hozd az emberre a frászt! *mikor végre teljesen megnyugodtam, már mosolyogtam is, főleg a saját ügyi-fogyiságomon. *
-Úúú, téged ismerlek! *kiáltottam fel, amikor sikerült rendesen kivennem az arcát a félhomályban, vagy inkább már a sötétben.*
-A múltkor a büfénél előreengedtél a sorban! Gondolom neked nem volt maradandó történés ez. *mosolyogtam. Engem sem hatott meg, mondjuk jól esett, de azért annyira nem volt nekem sem érdekes a történet, csak elég jó a memóriám, plusz innen már tudom is, hogy egy suliba járunk.*
-A nevem Candy! Candy Blackmore! *nyújtottam kezet és reméltem nem jut el a kis agyáig, hogy Lisandro Blackmore húga vagyok, és nem kezd el őrjöngeni, hogy mennyire szereti vagy utálja a bátyám zenéjét. Hát néha csapás, hogy híresség a bátyám…*
-Mi a helyzet? Mi hozott ki téged ide ilyen későn? *kérdeztem kíváncsian, bár a fiú vállán lógó gitártok elég árulkodó volt. Közben én is előhalásztam a cigimet a zsebemből és rá... akartam gyújtani, de nem találtam az öngyújtómat, úgyhogy boci szemeket meresztettem a fiúra.*
-Tudsz tüzet adni?