Erdő

FőTanács HSZ SZÁM : 138

Az iskola mellett egy kisebb, szinte veszélytelen erdőrész is található. Természetes állatokkal, szép kilátással és persze kellemes illatokkal. Sok fajta növényt lehet itt megtalálni, tisztásokat és kisebb patakokat is lelhettek, amik a tengerbe folynak.

Diák táncszak negyedik év HSZ SZÁM : 13

you would if you could

dont lie cause id give everything that i have left to show what i have felt

Imádom a tengerpartot. Mindig is imádta, és ez volt az egyik döntő dolog, amiért idejöttem. A másik dolog, amit nagyon szeretek, a tánc. Megbolondulok érte, az életem része. Immáron negyedik éve járok ide, az Aloisba és kicsit azért sajnálom, hogy ez az utolsó évem. Mit is vártam? Hogy olyan lassan fog eltelni majd ez a négy év? Persze... úgy elröppent, mint egy madár az égen.
Éppen L.A-ba készültem, amikor az útkereszteződésben megálltam. Az udvaron keresztül mentem, és így úgy döntöttem, hogy meglátogatom előtte a kedvenc gyakorlóhelyemet. Így, az erdő felé vettem az irányt.
Mindig ott gyakorolok, ha tehetem. Nem szoktam általában senkivel sem összefutni, így nyugodtan, gátlások nélkül mehet a dolog. Előveszem a telefonomat, megkeresek rajta egy zenét. Éppen elkezdeném hallgatni, amikor elkezd az csörögni.
-Halló?
Vettem fel, aztán hirtelen ismerős hang szólt bele. Elmosolyodtam és végighallgattam. Egyet bólintottam, majd lassan sétáltam tovább.
-Szia Apu. Éppen gyakorolni megyek, de egy óra múlva körülbelül találkozhatunk valahol.
Csak beszállok a cuki kis kocsimba és fél órán belül bárhol ott vagyok. Úgy hajtok, apám szerint, mint egy vandál. Pedig nem is. Csak szeretem.
-Rendben, akkor ott. Szeretlek.
Azzal letette. A telefont nem tettem el, hiszen valamihez kell a koreográfiát is alakítani. Idő közben odaértem a kitűzött célhoz. Körülöttem fák, a kikövezett járda éppen itt ér évet. Egy aprócska kis asztal két székkel az út mellett ki van téve, úgyhogy simán le bírom oda tenni a cuccaim. Kellemes hely. A nap gyengéden melegíti a bőrömet, amint szintén csak élvezni tudok. Körülnézek. Sehol egy lélek, szóval bekapcsolom a zenét és először egy pár perces bemelegítésnek kezdek neki. Az igazság az, hogy nem tudom eldönteni, milyen táncfajt űzök. Mindent. A kedvencem, amire nagyon gyúrok az pedig a ritmikus balett, amibe kicsit merészebb mutatványok is vannak. Ezt akarom az érettségi bemutatón előadni majd.
Miután eléggé bemelegedtem, a következő zene kezdetére pár érdekes balettmozdulatot próbálok előadni magamnak, bár arra rájöttem, hogy a cipőválasztásom pocsék volt. Tudtam, hogy valami rugalmasabbat kellett volna választanom. Na de mindegy. A lényeg, hogy előtudom adni amit kell. Az eleje már megvan a koreográfiának, most ezt gyakorolom kicsit. Imádom. Ennyi.

TO: ANDREW
RUHA: THIS
MEGJEGYZÉS: REMÉLEM TETSZIK Smile

Tanár HSZ SZÁM : 6

To Cornelia

Péntek van. Ilyenkor tovább alszom, mert nincsen sok órám. 10 óra körül felkeltem, letusoltam, megtörölköztem, felvettem a boxeromat, rá egy farmernadrág, egy póló és felhúztam a fehér tornacipőmet. Hajamat felzseléztem, telefon, pénz a zsebbe,majd lementem a konyhába. Főztem kávét is magamnak és csináltam reggelit is. Bár nem szoktam kávézni, de néha azért kell. Megittam a kávémat, megreggeliztem, majd elindultam az iskolába.
Nem lakom messze, vagy 15 percnyire a sulitól.
Olyan fél 1 körül végeztem az óráimmal. Egyenesen a közeli erdőhöz mentem, ahol általában gyakorolni szoktam táncolni. Ez most sem volt másképp. De ahogy a szokásos helyemre értem, zene szót hallottam. Ismerős volt nagyon is. Közelebb mentem és megnéztem ki is táncol.
Cornelia McKenna volt az, az egyik diákom. Tehetséges egy lány nagyon is. De azt hiszem már idén végez majd. Megvártam, hogy végelegyen a számnak és pihenjen egy kicsit, hogy oda tudjak menni hozzá.
- Szia Cornelia! - köszöntem neki mosolyogva Remélem nem zavartalak meg.

Megjegyzés: Igen tetszik Smile

Remélem az enyém is neked : )

Diák táncszak negyedik év HSZ SZÁM : 13

you would if you could

dont lie cause id give everything that i have left to show what i have felt

Teljesen beleélem magamat. Annyira, hogy ilyenkor a világ is megszűnik létezni körülöttem. Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy én vagyok és a tánc. Mi ketten. A tökéletes páros. A tökéletes művel. Amit egy kis segítséggel összehoztam. Vagyis csak az elején tartok még, de tökéletes lesz. Év végéig biztosan be fogom fejezni, addig pedig annyira be tudom gyakorolni, hogy minden rendben lesz. Az tuti.
A zene a vége felé jár, én pedig kezdek egy kicsit hevesebben lihegni. Mostanság eléggé kijöttem a formából, pedig elég sokat edzettem így is. Ideje lesz egy kicsit futni járni esténként vagy hasonlók. Nem szeretném ha az apám csalódna bennem. Tudja, mennyire imádom ezt, de félt, nehogy véletlenül túlhajszoljam magamat. Volt már rá eset, és sajnos nem a legjobban végződött. Rendesen kapott is érte a fejem. Mostanra már benőtt a fejem lágya, vigyázok magamra... nagyjából.
A zene végén megigazítom a hajamat, vissza felkötöm az eredeti helyzetbe, majd a táskámból kiveszek egy üveg vizet, és ekkor hirtelen egy férfihang szólal meg a hátam mögött. Megijedtem. Rendesen a frászt hozta rám.
-Tanár úr! A frászt hozta rám.
Mondhatni, hogy ő az egyetlen aki annyira fiatal, hogy mondjuk még a pasimnak is el tudnám képzeni. Na meg igen jóképű, de... ezek csak aprócska kis gondolatfoszlányok amiket soha senkivel nem osztottam meg. Iszom egy kortyot, aztán az asztalnak támaszkodom.
-Nem zavart meg. Épp... gyakoroltam. Maga mit keres errefelé? Soha senkit nem láttam még rajtam kívül itt.
Kérdő pillantással nézek rá. Kíváncsi vagyok mint fog mondani most. Az az igazság, hogy ha nem sikerül tovább gyakorolnom nem baj, szívesen beszélgetek a tanáraimmal is. Az apám pedig úgyis megvár, na meg addig van még nem egész egy órám.
Nem veszem le a pillantásomat a tanárról, várom, hogy mit fog válaszolni nekem a kérdésemre. Igazán kíváncsi vagyok rá.

TO: ANDREW
RUHA: THIS
MEGJEGYZÉS: TÖKÉLETES Smile

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 218 KOR : 29

A JÁTÉKOT LEZÁROM
__________________

Diák táncszak második év HSZ SZÁM : 6

I love you and hate you

Túl nagy a csend. Egyedül az óra kattogása cseng fülemben.
Egyedül kuporgok meghúzódva a fal mellett a táncteremben. Kifogytam az ötletekből, és elfáradtam. Napok, nem hetek óta így megy ez. Semmihez sincs kedvem és csak gyakorlok, de nem sikerül semmi és ezért még többet gyakorlok, pedig tudom már a túlzott hajszolás miatt nem sikerülnek a dolgok. Kegyetlen körforgás ez, vagy csak rossz a gondolkodásom. Olyan szépet, valami magasztos táncot szeretnék kreálni, hogy anya büszke legyen rám, de nem haladok se jobbra, se balra..egy helyben totyorgok. Olyan jó lenne, ha itt lenne velem. És mikor táncolok akkor úgy érzem tényleg velem van, de most?! Most nem érek semmit...és ez borzalmas. Arcomon legördülő könnycseppet letörlöm, majd elindulok az öltöző felé. Összeszedem minden holmim, majd szinte futva indulok a 100-as szoba felé. Odaérve ledobom ruháim az ágyra, majd elfoglalom a fürdőt. Letusolok, hogy felfrissüljek, és hogy ne érezzem magam úgy mintha lázas lennék. Kicsit rendbe szedem magam és felöltözök.
Elhagyom a szobát, levegőre van szükségem.
Ahogy elhagyom iskola falait, egyből jobb a fejemnek a friss levegő. Nagyokat szippantok, érzem ahogy tüdőm is "fellélegzik". Azért van érezhető különbség a táncterem poros szaga és a kinti levegő között. Udvaron körbepillantok hátha meglátom legjobb barátnőm. Sajnos akárhogy is keresem őt tekintetemmel nem bukkanok rá, biztos valami órája van, vagy be ment a városba.
Zsebre dugom kezem és elindulok az erdő felé. Varázslatos egy hely. Hallom ahogy néhány állat meg-meg mozgatja bokrok leveleit. Látom ahogy a mókusok vidáman szaladnak fel a fatetejére, s a madarak csilingelő hangja is csodálatos. És, ha jobban fülel az ember piciny patakok, vagy források csobogó hangját is hallhatja.
Imádok oda kijárni. Azt hiszem a táncterem után ez a második kedvenc helyem. Erdőbe lépve, már ha lehet így fogalmazni egyből érzem a hűvösséget. A lombok összezárnak, fa fát követve sűrűn helyezkednek el. Kezeim összekulcsolom, nem számítottam rá, hogy ilyen hideg lesz itt...de mindegy most már nem megyek vissza.
Kedvenc helyem felé veszem az irányt, szapora léptekkel haladok. Egy hatalmas fa, göcsörtös törzzsel, hatalmas lombkoronával, tövében pedig egy kovácsoltvas, faborítású paddal. Tíz perc sprint tempó és már ott is vagyok. Szerencsémre és örömömre nincs itt senki, így hát helyet foglalok. Lábaim felteszem a deszkára és karommal átkulcsolom térdem alatt őket. Olyan megnyugtató itt lenni. Mintha meseországban lennék...sokáig azonban nem bámészkodhatok az egyébként már milliószor megfigyelt környezetet, mert valaki jön. Valaki olyat, akit nem szívesen látok...

Ez a reag Chace-nek íródott, és bár nem a legtökéletesebb és a leghosszabb iromány, azért remélem tetszik neki és azoknak kik beleolvasnak. A találkozás alkalmából Louise ezt viseli.

♥

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 16

LOUISE & CHACE

330 szó / ruha / nem hosszú, bocsi fáradt voltam :/

Valami érdekes elfoglaltságot kerestem csak hirtelenjében. Nem is tudtam, mit kezdjek már magammal, őszintén szólva. Aztán úgy döntöttem, lemegyek L.A-ba egy kicsit, de minek és kivel? Óh, ugyan már, nem kellene nekem annyira megerőltetnem magamat!
Felkaptam valami egyszerű kis dzsekit a már rajtam lévő ruhára, aztán pedig elindultam. Csak lementem a lépcsőkön, néhány ismerősnek biccentettem, lekezeltem velük. Nem szeretek sokáig leállni traccsolni, nem vagyok nő. Esküszöm, az egyetlen egy dolog, amit a nőkben utálok, az ez. A traccsolás. Meg a pletyka. Mit tudnak annyit beszélni? Istenem.
Ma nem túl jó kedvvel ébredtem fel. Kissé ballábas vagyok, néhány elsős már megbánta a délután folyamán, hogy oda mert jönni hozzám és elkezdett heccelni. Amúgy tudják, hogy nem bántom őket, csak még figyelni sem figyelek rájuk, de most… de akkor… akkor nagyon feldühödtem. Kicsit megzavartam őket.
Aztán nem baszogattak tovább.
Az udvaron sétálgatok, miközben a lehulló leveleket nézem. Tenger mellett vagyunk, sosem fog lehullani az összes, csak egy része valószínűleg, de akkor is, nagyon szép. Egyszer elmennék egy olyan helyre, ahol sok a hó. És ahol esik a hó. Még nem láttam havat életemben. Legalábbis nem emlékszem rá. Ilyen helyeken meg nem is esett. Soha. Vagyis de… úgy száz éve?
Aztán az erdő felé vettem az irányt. Nem tudtam, mit fogok még ott találni, valami érdekeset. Nem nagyon jártam még erre. Vagyis nappal nem. Este már egyszer-kétszer bemarhultunk oda a haverokkal, de semmi nagy szám. Legalábbis nem mentünk messzire. Amúgy sem nagyon vonz valószínűleg senkit a sötét erdő a tök sötétben, szóval… értitek.
Kellemes vagy éppen kellemetlen meglepetésemre, éppen olyan ismerősbe futok, akit annyira nem szeretek. Nem tudom, nekem ezek a nem én korosztályom kicsit furcsa. Mindig is lenéztem őket, de rosszabb napjaimon, még jobban.
-Helló, Lusie.
Még a nevét sem tudom rendesen, nem hogy bármi mást. Csak úgy egyszer kétszer összekaptunk még régebben, kicsit piszkálgattam, ő is próbált, és azóta ez így megmaradt. Jól végigszemlélem, pimaszul, majd elvigyorodva nekidőlök a fának. Körülnézek. Furcsa.
-Komolyan, itt szoktak próbálni a táncosok? Elég lepukkant izé…

MADE BY HANNAH AT ATF