Társalgó

Napestig sorolhatnám a problémáimat és azokat a dolgokat, amik bántanak, valamint kellemetlen helyzetbe kényszerítenek, ha nem is nyilvánosan, de lelkileg mindenképp. Rick nem képes visszafogni magát és minden áron ágyba akar csalogatni, mintha erre csak a leghalványabb esélye is meglenne. Eszem ágában sincs egy harmincakárhány éves pasival hancúrozni, legalábbis nem olyannal, aki a pénzét drogra költi, a pénzt pedig ki tudja, honnan szedi. Nem igazán érdekel, hogy anya kit hoz haza és hogy kivel szándékozik eltölteni a napjait, amíg engem kivon belőle. Nem szimpatizálok Derrick-kel és ez nem hiszem, hogy változni fog az idők során. Drogos, alkoholista, nagyképű majom, akit mindezek ellenére az Isten hihetetlen sármmal áldott meg. Csessze meg!
A kollégium afféle megváltás számomra. Elzár a gondoktól és a vállamra zúduló problémáktól, viszont hátránya, hogy újabbakat szülök általa. Loptam Drake-től, pedig eszem ágában sem volt. Vagyis, de. Minden bizonnyal megfordult a fejemben, elvégre nálam a pénz fele, mert a másik felén már rég vásároltam egy zacsi kokót. Ha visszapörgethetném az időt, nem tenném meg. Annyira rendes... meg kedves... meg aranyos. Ráadásul jóképű is! Kár, hogy nem jön be. Valószínűségi számításokat is végezhetnénk, hiszen az eredmény az lenne, hogy még a lányokhoz is jobban vonzódom, mint hozzá. Egyszerűen nincs meg benne az a valami, amitől én beleszerethetnék... Nem a zsánerem. Talán ez a helyes kifejezés. Mindenesetre, sajnálom, hogy megfosztottam a napi zsebpénzétől. Szerencse, hogy nem fog belerokkanni pár dolcsiba.
A társalgóban ülök már nagyjából negyven perce. Este tizenegyet is ütött már az óra, én pedig egy bögre kávéval a kezemben bújom a matek füzetemet. Én vettem fel még a reál tantárgyakból plusz órákat magamtól, és nem mások kényszerítettek rá, de így belegondolva, nem is olyan jó ez. Tudom, hogy szükségem van rá, mert a tánccal talán nem sikerül befutnom, de... a koponyámat belülről feszíti az ideg és a fáradtság, így bármelyik pillanatban szétrepesztheti akár a homloklebenyemet is. Erős túlzás minden, amit mondok, viszont tényleg hulla vagyok. Élőhalottként csücsülök az öreg kanapén, lábaimra plédet fektetve, mert az ősz és a szeptember beköszöntével az idő hűlni kezdett. Nem szeretem ezt a hűvös időjárást.
Lucas-on gondolkoztam egész éjjel és ezért is jöttem ide ki. Azt akartam, hogy valami elterelje Róla a gondolataimat és látszólag bevált a tervem. Plusz, büszke is vagyok magamra, amiért hangtalanul ki tudtam osonni a szobából anélkül, hogy felébresztettem volna Evie-t. Észveszejtően sokat alszik. Vagy csak túl sokat bulizik és rosszkor próbálja kipihenni magát, teszem azt suli időben. Megesik, hogy az istenért sem tudom kirángatni a takarók és párnák közül... De végül mégis kikecmereg onnan, ha nem máskor, hát a második óra végére. Irigylem, amiért ennyire könnyen képes figyelmen kívül hagyni a szigort, a szabályokat és a fegyelmezést. Én bármennyire próbálkozom, nem túlzottan sikerül.
- Baszd ki... - csúszik ki ajkaimon, mikor megrezzen a mobilom. A szívem hevesen dobog, megrémített a készülék mozzanata. Halkan sóhajtok bele az éjszakába, majd körbenyalom ajkaimat, mik kiszáradtak annak ellenére is, hogy lelkesen szürcsöltem ezidáig a kávét.
A képernyőn Luke neve villan fel. SMS. Megnyitom. "Holnap óra után beszélnünk kell! Hiányzol. Lucas" Mit kezdjek ezzel? Rögtön a legrosszabbra gondolok... Hogy talán az igazgatóság megtudta azt, amit nem kellett volna, esetleg a barátnőjének elmondta, én pedig most elő leszek véve, mint nő, aki rászállt a szeretett férfira. Esküszöm, hogy azóta egy szót sem váltottam vele. Mióta megbeszéltük a viszony lezárását, nem kerestem, nem zaklattam, még csak nem is kezdeményeztem a szemkontaktus kényszerített fenntartását. Én csak... tűrtem, hogy folyton előttem csókolóztak és ölelkeztek. Hülye vagyok, ennyi. Jobb nekem nélküle, jobb nekem mással. Valakivel, aki még annyira sem érzelmes, mint Luke, pedig ő aztán értett hozzá, hogy hogyan viszonyuljon semlegesen hozzám. Tökéletes szerető, azt hiszem.

A véleményem a tanulásról? Nem a legjobb időtöltés, de muszáj vele foglalkozni, legalábbis anya mindig ezt próbálta belém... verni? Nem. Sosem ütött meg és talán emiatt merek mindent megcsinálni, amihez csak kedvem van, na meg mert így is megköszönheti, hogy eltűröm azt a vadparasztot, akit jelenlegi pasijának tart. Ugyan már! Nem mondhatja senki, hogy kedves, rendes, aranyos és normális... bunkó, nagyképű, ráadásul mániákusan molesztálni akar, merthogy simán nevezhetném molesztálásnak azt, ha hozzám nyúlna bizonyos érzékeny pontokon. Nem vagyok vevő Rá... sem az eszement ötleteire és kangörcseire. Fogalmam sincs, hogy terelődnek a gondolataim folyton felé, mert próbálom meggyőzni magam arról, hogy a tudatalattim nem vonzódik hozzá, de lassacskán be kell látnom az ellenkezőjét. És ez gáz, nem is kicsit.
Hirtelen - vagy talán nem is annyira hirtelen - Evie lép be a társalgóba és természetesen sok szempár szegeződik rá és a díjnyertes hátsójára. Elmosolyodom a vágytól feszengő, kanos srácokat látván, akik nyálcsorgatva követik tekintetükkel barátnőmet, és sokáig észre sem veszem, hogy történetesen hozzám beszél... épp azt vonja kérdőre, hogy miért káromkodom. Hát tényleg nem jellemző rám, de ezúttal úgy gondoltam, hogy nem fogja észrevenni senki. Tévedtem. Szobatársam mindig elkap gyengébb pillanataimban. Mégis mit vár este tizenegy órakor? Egyáltalán mit keres most itt? Nincs ellenemre a társasága, de... furcsa. Azt hittem, már alszik. Tévedtem.
- Milyen káromkodás? Fogalmam sincs, miről beszélsz. - húzom el számat, majd huncut vigyor szökik fel ajkaimra, mert nem tudom leplezni füllentésemet, miszerint gőzöm sincs, mire vagy kire gondol. - Csak fáradt vagyok, meg idegesít a matek. Valami nem stimmelhet az agyammal... - nagyot sóhajtok csalódottságomban, majd félrelököm a füzetemet és kiiszom az utolsó korty kávét is a bögréből. Szomorkásan veszem észre, hogy elfogyott. Pedig egy egész tartállyal meg tudnék inni belőle, csakhogy sosem mondom ezt senkinek. A kávétól sárga lesz a fogad, ráadásul nagy mennyiségtől pörögsz, mint a búgócsiga. Kinek kell az? Az íze viszont finom.
Átülök mellé, mikor megpaskolja a szabad helyet maga mellett, végül lábaimat felhúzom, térdeim mellkasomnak feszülnek, combjaimat pedig átkarolom. Libabőr fut végig hátamon, torkomban pedig érzem, hogy a megfázás kezd burjánzani. Gyűlölöm a hűvös évszakokat. A tél az év legborzalmasabb időszaka. Pfuj.
- Elég szarul is érzem magam. Nyúzottnak... meg... nem tudom, mi van velem. Lehet, hogy tényleg csak a fáradtság teszi. Majd holnapra elmúlik, miután kialszom magam. Reméljük. - vonok vállat és közben eltolom magamtól a kezét. - Kösz, most nem kérek. Estére mellőzném. - vágok egy gyors fintort, remélvén, hogy nem fogja rámerőszakolni. Nem hinném, hogy most lenne kedve a győzködéssel vesződni.
Ha mondhatom ezt, Evie vitt bele a rosszba. Miatta szoktam olyan gyakran inni, miatta lettem nagyszájú és amíg nem ismertem, soha egy pasival sem feküdtem le gondolkodás nélkül. Most meg... Ott tartok, hogy a tanárommal kavartam, aki jelenleg semmit nem akar tőlem, de előszeretettel dobálja az SMS-eket, hátha ezzel bántani tud - legalábbis én így gondolom. Ki tudja, mi az igazság. Mindezek ellenére imádom Evie-t és jól érzem magam a bőrömben, mert olyan mintha megtaláltam volna azt a személyiségemet, ami eddig meglapult bennem. Furcsa, de tetszik.
- Veled miujság? Azt hittem, már rég alszol. Vagy csak jöttél kicsit feldobni itt az életet? Elég nagy pangás van... - futtatom körbe tekintetemet a társalgóban ücsörgőkön. Tényleg nem vagyunk sokan, csak páran hevernek a fotelben, bújják könyveiket, esetleg poénkodnak suttogva, nehogy a már alvó diákok hisztizni kezdjenek a hangzavar miatt. Bezzeg mellettem még porszívót is lehet zúgatni! Szerintem kissé kényesek az itteni kollégisták, de mindegy. Ez már nem az én problémám.