Könyvtár

Egy levelet szorongatok a kezembe, miközben sietős léptekkel vágtatok előre a folyosón. Néhány ember utánam is néz, hogy „ennek meg mi a baja?”. Nem tudom, mit gondolhatnak rólam, már átvészeltem a múltkorit, azóta pedig kerülöm az olyan nyilvános helyeket, mint például a lányvécé. Vagy csak befogom a fülemet. Vagy figyelek arra, hogy mások ne lássák, mit csináltam és akkor biztos nem kerülök témába. Ciki. De mit tehetnék? Semmit.
Szóval csak sietek és sietek. Minden erőmmel azon vagyok, hogy végre odaérjek a könyvtárba. A héten nem mentem haza, hiszen nem mindig tehetem meg… a pénzügyi okok. Nem túl sok van belőle, így ha tehetem, inkább itt maradok a suliba és tanulok. Anyuék persze hiányoznak, ezért is rohanok mindig írni nekik, ha egy levelet kaptam tőlük. A mait még nem sikerült elolvasnom… most vettem át az egyik barátnőmtől, aki éppen a szobámba hozta volna fel. Így rögtön a könyvtárba vettem az irányt, rögtön amit csak a kezembe akadt a levél. A sötét folyosón nem láttam belőle semmit sem elolvasni, így inkább ki sem nyitottam addig.
Hamarosan megérkezem. Kifújom magamat, hiszen a nagy sietségben az oldalam is el kezdett szúrni. Vajon mit írhatott anyu? Mindig attól félek, hogy valami rossz hír… apukám sofőr… féltem nagyon, hiszen ma már elég sok a közúti baleset és hasonlók. Viszont a szívem mélyén tudom, hogy nem fog vele semmi sem történni… csak hát… azért mégis. Minden eshetőségre fel kell készülni. Most úgy megölelném őket!
A már jól megszokott helyemhez veszem az irányt, m ég egyszer nagy levegőt veszek, aztán leülök. Az ablak mellett vagyok, kellemesen melenget az őszi idő gyenge napsugara, amely besüt az ablakon. Egy pillanatra lehunyom szememet, majd felbontom a levelet és elkezdem olvasni. Szépen lassan, néhány mondatot többször is.

„Drága Liselotte.
Apukádnak és nekem már nagyon hiányzol. Kérlek jövő héten gyere haza. A hét folyamán pénzt is küldünk neked (….)
(… ) Így a levél végére érve, valamit el kell mondanom még. Amit nem mondtam el eddig, mivel nem tudtam, hogy hogyan tegyem meg. Reméljük, hogy örülni fogsz a hírnek. Mi nagyon várjuk már:
Cicám, terhes vagyok. Babát várok. Hamarosan lesz egy testvéred. Ugye örülsz?
Mihamarabb írj.
Anya”

Nem tudtam, hirtelen hova taglaljak. Még egyszer elolvastam a levelet, majd nagy szemekkel bámultam ki a fejemből.
-Hogy mi?! Nem lehet…
Az igazság az, hogy féltem. Tudtam, hogy ha lesz egy baba a házba, akkor kevésbé lesz velem foglalkozva. Nem vártam, nem akartam. Akárki is akármit mond… nekem tökéletes volt így az életem. És most jön ő, majd jön és elront mindent. Persze a szüleimnek nem ezt az arcomat kell, hogy mutassam.