Városliget

Mesélő HSZ SZÁM : 42

Fás, füves terület kis sétálóutakkal. Kedvelt kiránduló hely, kutyasétáltatásra is alkalmas, a közepén lévő kis tónál pedig csónakázni is lehet ha szép idő van. Télen korcsolyapályaként működik. Platánfák adnak árnyákot, és kis cserjék szegélyezik az utat sokszor. Néhol egy-egy emlékműbe is bele lehet botlani.

Diák táncszak negyedik év HSZ SZÁM : 10

why dont we go somewhere only we know

Nem vagyok egy egyszerű lány. Soha nem is voltam és nem is leszek. Nem vagyok népszerű, csak egy egyszerű kis szürke egér, de nagy szívvel. Nem vagyok egy olyan lány, aki mindenkit megkaphat, akit mindenki szeret, viszont nem is akarok olyan lenni. Soha nem akartam és az igazság az, hogy megvagyok így elégedve. Néha. Nem minidig. Barátok hiányában szenvedek sokszor, nincs kivel megosszam a gondolataimat, a dolgaimat. Ilyenkor menekülök Felix karjai közé, aki mindig minden körülmények között meghallgat...
... nem követem a divatot sem, amiért sokan leszólnak. Lehet, hogy régimódi lány vagyok, de nem érdekel, ha nekem ez tetszik, miért változtassak? Nem-érdekel.
Attól függetlenül, hogy a múltkori bálra úgy indultam, mennyire rossz lesz egészen jó volt. Vagy inkább tűrhető a bénázásomon kívül. Mindig valamit elrontok, és sosem jön össze semmit, amit tervezek. Lassan sétálok az aloisból a külváros felé, mármint egy ideig buszoztam, de most már sétálok. Jobban szeretek gyalog menni bárhová, mint motorral vagy autóval, pedig megtehetném... nem kell nekem egyik sem. Egészségesen élem az életemet.
A telefonomon pötyögök, majd amikor befejezem az smst, elteszem a táskámba. Nem szeretem annyira a telefonokat... csak akkor használom ha kell. Különben most is Felixnek szóltam, hogy nemsokára itt vagyok, a megbeszélt találkozóhelyen. Remélem már ő is ott lesz, de ha nem, nem gond. Elfoglalt ember, tudom. Főleg amióta mindketten elkerültünk otthonról. Én sulizok, ő melózik. Sok dolga van. Majd valószínű hogy akkor leülök valahová és megvárom. Tudom milyen, de imádom ennek ellenére.
Lassan tényleg megérkezem. Ahogy a nagy füves és fás területet látom meg, mélyet sóhajtok. Mindig nagyon sokan vannak itt, általában kutyákkal. Vagy éppen a szerelmespárok piknikeznek. De jó is nekik. Lassan haladok az úton, néhány állatkát aki odafut hozzám megsimogatok, majd meglátom Felixet. Végre!
Elmosolyodom halványan, a jól megszokott félmosoly... amint odaértem, akkor pedig rögtön átölelem. Ezt a pillanatot már nagyon vártam.
-Hiányoztál.
Három hete nem találkoztunk, vagyis azóta, amióta a suli kezdődött. Nem volt kivel megbeszéljem a gondjaim, sokszor túlhajszoltam magamat, most pedig már ideje volt hogy írjak neki, hogy találkoznunk kell. Nem engedem el még egy jó ideig, kiélvezem a dolognak most minden pillanatát.
Sok embert azt hiszi, hogy egy szerelmespár vagyunk, de közben nem... ő csak a féltestvérem. Akit imádok. Ha nem lennénk tesók, valószínűleg még több is lehetne, bár ki tudja, olyan sosem lesz. Nagyon jól megértjük egymást, egymásnak lettünk teremtve... tényleg. Én pedig... nem változtam semmit amióta utoljára látott. De ő sem sokat.

________
TO: Felix
Ruha: EZ

❣

Vendég

- Jó figyelj, majd visszahívlak, rohannom kell mert elkések. Szia - csapom le a laptopom, ahol eddig a skype-on lógtam, és kezdek el viharos gyorsasággal készülődni. Nem hiszem el, hogy ennyire elnéztem az időt, egy órán belül kint lent lennem a városligetbe a kertvárosi részné, hogy összefussak az én aranyos kishúgommal. Magamra kapom az egyik kopottasabb de mégis kényelmes cipőm, és belebújok egy vászon dzsekibe a hűvöskés szél ellen. Hihetetlen, milyen gyönyörűen süt a nap, de a szél csípi az ember bőrt ha kimerészkedik a lakásból. A lakónegyedtől nincs igazán messze a hely, de tömegközlekedéssel kell eljutnom oda, mert a kedvenc kismotorom éppen szervizbe van. Zsebre teszem a telefonom, a kulcsom az irataim, és jegyzettömböm, mivel ki tudja mikor hall az ember egy szaftos kis pletykát. Márpedig ha ilyesmi van akkor nekem tudnom kell róla hogy később egy csomó jó pontom legyen és meglegyen a kellemes pihenésem is később. Kicsit meg kell erőltetnem magam hogy meglegyen a pénzem és el tudjak majd menni nyaralni később.

Elrohanok a ház előtt, és még éppen sikerül elkapnom az első buszt ami a liget felé megy és éppen időben odaérek vele. Felszusszanok és megkapaszkodom majd lehuppanok az első ölésre és felpakolom a lábam a másik ülés alatti kis padkára. Kimeredek az ablakon és elgondolkozom, miért rohanok ennyire Victorie után. Az én kedves kishúgom....aki igazából nem is az. Féltestvérek vagyunk ha szépen akarom kifejezni magam, de igazából semmiféle kapcsolat nincs közöttünk. Örökbe fogadtak, még amikor nagyon kicsi voltam, és a szüleim azt hitték nem lehet gyerekük, de aztán mégis lett. Bár ez mit sem változtatott azon ahogy velem bántak, ritka nagy mázlistának mondhatom magam, amiért ilyen emberekhez kerültem. Tíz perccel később leugrok a buszról és ruganyos fürge léptekkel indulok el a találkozási pontunk felé. Megvan már hogy hol szoktunk összefutni Vickie-vel így most is arra veszem az irányt. Hamarabb érek oda, szóval a fának támaszkodom és megvárom míg a lány is odaér. Meg is jelenik nemsokára és persze nekem szalad. Elnevetem magam és megölelem, felemelem és kicsit meg is forgatom a levegőben, mint régen. Imádom a húgom, főleg hogy együtt nőttünk fel.
- Te is hiányoztál nekem, kicsi húgom - eresztem le végre de nem enged el. Bár nem is lepődöm meg rajta. Mindig is ragaszkodó típus volt.
- Mi újság feléd kicsi bajkeverőm? - érdeklődöm, mivel tudom hogy mindig képes valami galibába keverni magát, hol szándékosan hol szándéktalanul de akkor is mindig akad valami sztorija számomra.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 218 KOR : 29

A JÁTÉKOT LEZÁROM!
_________________

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 56

I’d eat you alive!

Éppen a városligetben teszem meg az esti sétámat, hátammal a gitárommal, oldalamon egy kis táskával, amiben a kottafüzetem van… Vagyis inkább könyvem, mert lassan már arra hajaz, annyi lappal kiegészítettem. Szóval igen, itt állok. Mily’ meglepő, a Kurt Cobain szobor előtt álldogálok, és úgy pillantok fel. Az elsőszámú bálványom, ez nem kétség. Imádtam őt, és a zenéjét, és azt amit csinált. Még mielőtt megkérdeznéd, nem vagyok buzi… Sőt, csak egyszerűen ez az ember annyira hatással volt rám, hogy magam sem tudom miért, de felnézek rá… Eszméletlenül. Szerintem már egy fél órája itt álldogálhatok, és csak gondolkozok. Rágyújtok egy cigire közben, a nyakam már elzsibbadhatott, de nem igazán tud érdekelni, csak állok, szívom a cigit, és úgy pillantok fel a szoborra. Elgondolkozok. Sokan hasonlítottak hozzá. Például, hogy a hangszínem hasonlít az övéhez. Nem tudom, talán igaz… Talán? Hm, nem tudom, sosem leszek olyan jó énekes mint ő… De nem is akarok, még jobb sem akarok lenni, hiszen ő egy utánozhatatlan művész. Bizony, művész, mert rá ez a legjobb szó. Én nem vagyok az, attól, hogy több hangszerhez is értek, és énekelni is szoktam. Csak egy tanuló vagyok, aki szépen lassan kilép a felnőtt életbe, és a zenélésből szeretne megélni. És nagy valószínűséggel ez sikerülni fog, hiszen már most beszélem a nyári turné időpontjait, ami úgy néz ki, június elsejétől fog szeptember elsejéig tartani… És közben még az első albumomra is írom a zenéket. Nem akarok felkészületlenül odaállni hozzá, inkább előre megírom a számokat, aztán eldöntöm melyikek azok, amelyek felkerülnek. Hiszen rengeteg szokott lenni, és bőven van miből választani. Persze ezek csak demók, vagy kezdetleges szövődmények, így mire odakerülök, hogy az első albumomat fogom készíteni, addig sokat változtathatok rajtuk. Sőt, fogok is, ahogy magamat ismerem.
Lepillantok végre, és megmasszírozom a nyakamat, mert már nagyon elzsibbadt. Hátatfordítok KC-nek, és nekidőlök a szobornak, úgy folytatom a cigi szívását, és a gondolkodást. Remélem jön valaki, mert társaságra vágyom, méghozzá egy lányéra. Akit úgy hívnak, hogy Laura. Igen, utoljára Live art előtt találkoztam vele, azóta nem is láttam, és mit ne mondjak, hiányzik… Szóval jó lenne ,ha most itt lenne, legalább… Hogy beszélgethessek vele, kicsit közelebbről is megismerjem. Mert, hogy is mondjam, felkeltette az érdeklődéseimet. És biztos hallott már pletykákat rólam, mert ki nem hallott volna, de ha ez így is van, akkor sem próbálnám tisztára mosni magam, mert ezeknek nagy része igaz. Csak hogy most már nem drogozom, és próbálom az életem egyenesbe hozni. Nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Aztán egyszer csak egy alakot látok közeledni, de a sötétben nem tudom kivenni, hogy ki lehet az, majd ha ideér, akkor meglátom… Addig még nem tudok kivenni semmit. Remélem az a személy az, akire az imént gondoltam.

kezdésnek remélem megteszi ^^ | 441 words | Laura

∞+∞

Diák táncszak második év HSZ SZÁM : 8 KOR : 28

love arrives safely with suitcase in tow.

carrying with her the good things we know

Egyre gyorsabban szedem a lábaimat. Igaz a kamera még mindig a nyakamban lóg, de igencsak úgy tűnik elszámítottam magamat. Gondolni sem mertem volna, hogy ilyen csípősen szeles lesz az időjárás. Legközelebb, először ellenőrzöm a netem az időjárást, csak azután indulok rövid szoknyában fotótúrára. Eleinte még komfortosnak tűnt, de azóta beesteledett és így már kevésbé mulatságos a dolog. Ha most indulnék, biztosan kétszer meggondolnám, mit vegyek fel.
Egy mély sóhaj kíséretében tudomásul veszem, hogy nincs túl sok választásom. Innen két úton tudok visszajutnia kollégiumba, és egyik sem rövidebb a másiknál. Márpedig, én ma fotózni indultam.
Éppen ennek okán, hagyom hogy a lában a bal oldalra kanyarodó ösvényre vezessen. Nem tudom merre, visz. Életemben nem jártam még erre. A tudatosan előretörő lépteim helyét, átveszik a kevésbé magabiztos mozdulatok. Jellemző rám, hogy céltalanul bolyongok. Persze szoktak lenni elképzeléseim, hogy nagyjából hová is tartok de végső, élesen kitűzött célom sosincs. Nem lenne értelme. Ami egyedül biztos az ember életében, az a halál. Én néha még abban sem hiszek. Senki nem tudja, hogy e jelenség pontosan milyen is.
Éppen azért a sétáimat sem tervezem meg előre. Ahogy esik, úgy puffan.
Az egész életem ilyen. Pontosan, mint a mondásban az a bizonyos ’esés’. Sosem tudom honnan indul, ezért azt sem, hogy mekkora lesz a földet érést jelző puffanás.
Vaku nélkül, éjszakai módba állítva a fényképezőm, kószán kattintgatok. Fogalmam sincs merre járhatok, de a képeket jó lesz majd visszanézni. Akkor is, ha nem ezek életen legszebbre sikerült fotói. A helynek eléggé park szaga van, bár jobban megnézve, inkább hajaz egy ligetre a rengeteg fa miatt. Szép hely, nem tagadom hogy az. Mégis az teszi igazán széppé, hogy teljesen ismeretlen a számomra. Körbenézek mindenütt a végtelen ég felé ágaskodó fákat látok. Egy előttem szétterülő tó. Egészen hátul, egy eldugottabb helyen valami szobor féle. Kíváncsian pillantok felé a fényképező képernyőjén keresztül. Lenyomom a gombot, majd gyorsabb lépésekkel az alig kivehető alakhoz sietek.
Ez a dolog legizgalmasabb része. Mert már messziről felkelti a figyelmet. Aztán megesik sokszor, hogy amit távolról izgalmasnak találtam, az közelről csak egy kupacka szemét.
Most úgy tűnik, hogy nem kell csalódjak. Egy gyönyörűen megmunkált, minden apró részletet kidolgozott Kurt Cobain szobor magasodik fölém. Pár pillanatig összeprésel szemekkel figyelem a műalkotást, aztán már csak a fényképező gondolkozik helyettem. Mintha csak festenék, csak itt nem az ecset vezeti a kezem, hanem a kamera.
Majd kiugrik a helyéről a szívem ijedtemben, amikor a hátam mögül torok köszörülés hallatszik. Aprót ugrok én is vele, és a szobornak hátat fordítva szembesülök vele hogy nem vagyok egyedül. Hunyorítva próbálom kivenni, hogy kinek a lelki békéjét sikerült megzavarnom. Szép lassan realizálódik bennem, hogy ismerem én az illetőt. Dave az.
A nevénél sokkal többet én sem tudok róla. Csak annyit, amennyit mindenki más. Ő a suli rocksztárja. Nagymenő , mindenki bálványa, ilyesmik rémlenek.
’Ó. Szia. Ne haragudj, csak…Szóval nem figyeltem.’ Zavartan hátra mutatok a szobor felé. ’Lekötött. Csodaszép.’ Megrázom zavartan a fejem. A hideg a csontomig hatol. Érdekes mindeddig fel sem tűnt, de egyszerre minden nagyon csendes lett. ’Remélem nem zavartam meg semmit. Laura vagyok.’
A szemébe pillantok. Van valami furcsa ebben az egészben. Valami megfoghatatlan. Csak jönnék rá miaz, mielőtt kockára fagyok.

tag: Dave.  words: 520. notes: Remélem tetszik.chloting: Ez..

this template was made by katniss neverdeen of atf.