Udvar

Mondj el egy újabb imát

És ne tudd meg azt, hogy pusztul a világ

- Bart! Bart, drágám, ébredj! - a másik oldalamra fordulok és próbálok édesdeden tovább aludni, csakhogy anyám hangja szüntelenül lüktet fülemben. Miért nem képes békén hagyni legalább pár percre? Olyan jót aludtam. Olyan csodás álmom volt egy ismeretlen világról, ahol utálat helyett szeretetet kaptam diáktársaimtól.
- Nelsooon! - először csak a kiáltás. Aztán Gabe ugrik rám, én pedig összerándulok a súly hatására, majd megfordulok és magam alá gyűröm öcsémet. Ő az egyetlen, aki Bart vagy Bartholomew helyett Nelson-nak szólít. Gyűlölöm a második nevemet, de tőle még ezt is eltűröm.
- Nem hallottad még azt a mondást, hogy ne ébreszd fel az alvó oroszlánt? - nevetek és közben megcsikizem, amerre csak érem. Tizennégy éves, de egy tíz éves szintjén rekedt meg, főleg betegségének köszönhetően. Csodálom, hogy beszélni tud.
- De igen. Én viszont nem látok egy oroszlánt sem. Maximum ez a vörös madárfészek hasonlít sörényre itt, a fejed tetején. - összeborzolja hajamat és nevet. Azt hiszem, belerokkannék, ha elveszíteném őt. Családom minden tagját imádom, de Gabe-et különösen.
- Na jó. Elég lesz. Elkések a suliból. - mondom és leszállok róla, hogy aztán kinyújtózkodjak és a szekrényemhez lépve kirángassak onnan néhány ruhadarabot, ami ma az öltözékemként szolgál majd.
Kíváncsi vagyok, hogy Mark-kal találkozom-e ma. Talán jó volna, ha most kicsit igényesebben öltöznék fel, nehogy olyan embernek tituláljon, aki szakadt göncökben is jól érzi magát. Az az igazság, hogy nekem mindegy, miben vagyok, de az nem mindegy számomra, hogy Mark mit gondol rólam. Gőzöm sincs, miért van ez, de egyszerűen adni akarok a külsőmre mellette. Marhaság.
- Nelson, neked miért nincs barátnőd? - öcsémre sandítok, aki épp a plafont tanulmányozza, elterülve hatalmas franciaágyamon. Azt hittem, sosem jön el az idő, mikor ilyesmiről érdeklődik majd.
- Miért nincs barátnőm? - felvonom szemöldökömet. Miért nincs barátnőm? Többször fel kell tennem magamnak a kérdést, különben semmi sem fog eszembe jutni. Semmi normális válasz, ami kielégítené Gabriel tudásszomját, bár azt alapjáraton is nehéz kielégíteni. - A nők szeszélyesek. Nem tudom tartani velük a lépést, ráadásul az ember agyára mennek a folytonos féltékenységükkel. Meg aztán... veled is kevesebb időt töltenék. - mosolyodom el és magamra rángatom a nadrágot, aztán a pólót is. Egész jó.
- Pedig nem haragudnék érte. Biztos boldogabb lennél, ha lenne barátnőd. - ráncolja össze addig tükörsima homlokát. Ja. Lehet, hogy boldogabb lenék.

Még most, a második órában is azon gondolkozom, amit az öcsém kérdezett. A barátnők általában a pénzes barátokat szeretik. Olyan pasikat, akik megvesznek nekik mindent, amit a szájukon kiejtenek és akik képesek a suli mosdójában is kefélni velük. Hát, mit ne mondjak, én egyik téren sem lennék főnyeremény. Nem azért, mert pocsék vagyok az ágyban, hanem mert kizárt, hogy én bárkivel is egy klotyóban szexeljek. Izgalmas? Nekem tuti nem. Inkább gusztustalan... meg ki tudja, mi a francot kapsz el abban a retkes helyiségben, amit errefelé WC-nek neveznek!?
A papíromra pillantok, aminek a fele már tele van firkálva. Imádom az irodalom órákat, bár kétlem, hogy később hasznát venném majd ezen a téren való tudásomnak. A dolgozatokra ettől függetlenül viszont tanulok és a jelenlegi is jól fog sikerülni. Tudom. Érzem. Biztos vagyok benne. Csakhogy valami berregni kezd... vagy szirénázni. Gőzöm sincs, melyik a kettő közül, de az száz, hogy valamelyik idióta már megint beindította a füstjelzőt pusztán heccből. Gyökerek.
- Mindenki kifelé az épületből! Hagyjatok mindent ott, ahol van! Az udvarra, most! - utasít minket a tanár, én pedig sóhajtva felállok. A parancs ellenére táskámba nyúlok és kiveszem onnan fejhallgatómat. Nyakamba akasztom.
Egy seregnyi diák tódul kifelé az épületből, a lányok többsége pedig még egymást is fellöki. Mit kell ennyit rinyálni? Kamu az egész. Szerintem évezredek óta nem ütött ki tűz ebben az intézményben. Én a magam részéről csak lassan ballagok, cipőm orrát tanulmányozva és éppenséggel ennek köszönhetően ütközöm bele valakibe, nem is enyhe lendülettel. Már formálom is ajkaimmal a "bocs" szócskát.

tag: evie richardson × words: 622 × notes: remélem, megfelel

nézd, a szája most is csal

why won't you answer me?

Ez a nap… egy borzalom. Utálok tanulni, de ha muszáj, akkor mit kell tennie az embernek? Azt hiszem, ha egy általános gimnáziumba kellene járnom, tutira megbuktam volna már. Dög unalom. Mi lehet az érdekes egy föci órában vagy egy rajzban? Ugyanmár… még jó, hogy itt olyan nincs. Rémálom lenne, legalábbis számomra. Az lenne a legjobb, ha csak gitárórákra kellene bejárni. Huhú! Érdekes lenne.
Ma bal lábbal keltem. Ami nem túl jó jel. Az okos szobatársaim persze az én bosszantásomra mindig nyitva „felejtik” reggel az ablakot, ahol bezzeg a fán ülő madarak úgy dalolgatnak már korán, hogy az idegesítő. Nem tudom, mások hogy bírnak ez a zaj mellett aludni. Hát nekem nem megy. Már pedig annyi mindennel próbálkoztam, de még sajnos odáig nem jutottam, hogy füldugót vegyek. Pedig itt lesz már az ideje. Hirtelen ajtócsapódás, persze a huzat, aztán kinyitom az egyik szememet és meglátom a szobatársamat, Nicole-t. Persze, ugyan ki más lenne? Hirtelen felkapom a fejem alatt lévő párnát, és nekivágom teljes erőből.
-Mééért, csinálod velem ezt minden egyes nap? Tudod, hogy mennyire nem érdekel az iskola… meg a tanulás.
Közben már a párnámat visszavágta, mire én sikeresen felültem. Kitakaróztam és bugyiban meg egy pólóban bemásztam a fürdőbe. Közben kintről hallottam a motyogását.
-Azért, mert nem kéne hogy megbukj. Vagy kicsapjanak. Azt hiszem, elégszer kihúztad már Dorinánál is.
Tudja, hogy nem érdekel a papolása, de azért mindig csak bólogatok rá, aztán húzom magammal a hülyeségbe. Őt is ugyan úgy nem bírják mostanság a tanárok mint engemet. Szóval rokon lelkek vagyunk, vagy nem? Fogmosás után felkapok magamra valami nagyon laza cuccot, hiszen a napsütésből és Nicole öltözetéből ítélve eléggé jó idő lehet kint. Én pedig sz*rok a szabályokra, nem izgat ha valaki leszól azért, ahogy öltözöm. Már volt egyszer kétszer olyan ügy, csak azt mondják hogy legközelebb ne forduljon elő, és amikor még egyszer beállítok így, már nem is érdekli őket. Az első órámra éppen beérek, hurrá. Nem is tudom mi lesz egyáltalán. Azt hiszem valami gyakorlati cucc.
-Nem tudod mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van?
Ez csak rutin kérdés, mert volt már rá eset, hogy átaludtam egy-két napot egyhuzamba. Azt hogy hogy, ne kérdezzétek. Megesik… Hupsz.
-Talán nézd meg a nemlétező órarendedet és hétfő.
Akkor megnyugodtam. Nem aludtam túl a hétvégét, de arra, hogy mi történt akkor , nem igazán emlékszem. Táskát nem viszek magammal, majd kérek egy lapot meg egy tollat valakitől az órán. Cigimet és egy kis cuccot a zsebembe nyomok, majd intek egyet Nicole-nak és már mentem is. Magas sarkúban tipegek le azon a rengeteg lépcsőn, miközben tudom, hogy már el is késtem az órámról. Olléé! Becsengettek. Mindjárt átérek a suliba, de… a tanár már tutira bentvan. Úgy rühellem ezt az öt perccel előbb ott vagyok és aki utánam jön az kintmarad stílust.
Mire átlépem az iskola küszöbét, és megyek két termet hirtelen megszólal a vészjelző, amire én elvigyorodok. Héé, még lehet, hogy meg is úszom a késést. Hacsak rám nem fogják, hogy én randalíroztam már megint itt. Volt már rá eset… Az emberek kitódulnak az ajtókon, mindenki rohan az udvar felé, én meg nyugodtan megfordulok és ekkor valaki belém jön. Kicsit meginogok, de szerencsére sikerül megtámaszkodnom a mellettem lévő falban. Igaz, hogy egy másik csaj majdnem elgázolt, de egy jól irányzott mozdulattal ellöktem magamtól.
-Öm, most az egyszer nem gáz, mert itt mindenki lökdös mindenkit.
A fiúra néztem, kicsit elmosolyodtam. Általában a pasikkal kedves vagyok, csak a csajokkal szemben olyan galád. Hát igen, a kétszínűség… sosem tudok lemondani a másik arcomról.
-De legalább megúszom az órámat… juhé.
Igen, ez egy elég rossz tulajdonságom, amikor valakivel összetalálkozok, aki ismerős vagy valami hasonló, akkor általában elkezdek fecsegni. Nem szándékos, csak… úgy jön magától. Engem így kell szereti. Sokan így is szeretnek.

words 615 tagged Bart Porter template PANIC! ITS LAUZ notes nem nagy valami, de remélem jó lesz (:

figyeld a kezét, mennyi mindent eltakar

i'm desperate and confused

Mondj el egy újabb imát

És ne tudd meg azt, hogy pusztul a világ

"Tanuld meg fiam, hogy mindig te vagy a hibás és sosem a másik!" Na, ja. Azt hiszem, kilenc éves voltam, mikor apám meghalt és nem sok minden ragadt meg a fejemben, de ez a gyakran emlegetett bölcsessége igen. Állandóan hangoztatta és én mindig úgy véltem, hogy hülyeséget beszél. Azt gondoltam, az emberek korántsem olyan önzőek, hálátlanok és tisztességtelenek, mint ő vallja, de mostanra már rájöttem, hogy mégis. Ahelyett, hogy csak mosolyogva legyintettem volna az öregem szavaira anno, inkább bólogatnom kellett volna és egyetértenem vele, mert száz százalékig igaza volt. Nála bölcsebb embert szerintem még nem hordott hátán a Föld. Erre még azt is elpusztítja "kegyes" Isten apánk a színről. Persze, mi vagyunk a szarok. Mindig mindenben mi hibázunk és csak úgy kedvére öldököl minket. Természetesen nem hiszek a véletlen balesetekben, mikor teszem azt egy tíz éves kis srácot elgázol egy busz meg ilyesmik. Az az Ő műve, csak az emberek többsége ateista. Én sosem voltam az, de nem is gondoltam, hogy kizárólag jót cselekszik velünk. Szerintem unatkozik. Ez állhat annak hátterében, hogy folyton folyvást veszi el közülünk a jó embereket, akiknek a szíve tele van tisztasággal meg ilyesmikkel... tulajdonképp, ezekről gőzöm sincs. Az én lelkemben semmi ilyesmi nem található, sajnos.
A jelen pillanatban is én vagyok a hibás - milyen meglepő! - és szinte már hallom a dühkitörést, meg azt, hogy miattam gyűrődött össze a vadi új blúza meg satöbbi. Hát, igazából nem úgy néz ki, mint azok a lányok, akik tűsarkúban tipegnek el előttem, ráadásul egy-két durva, sértő megjegyzést is tesznek rám. Inkább az, aki éppenséggel tesz az ilyen plázamacák véleményére és röhög rajtuk. Várjunk csak! Azt hiszem, ismerem őt. Igen-igen. A vonásai tisztán rémlenek valahonnan. Talán a menzán botlottunk egymásba. Nem. Annak a személynek sokkal aránytalanabb volt a szemöldökvonala. Akkor... akkor bizonyára a suli háta mögött. Lehetetlen. Annak a tincsei nem játszottak ilyen csodálatos, csokoládé színű árnyalatban. Hmm... Kémia. Te jó ég, milyen idétlen kísérletet hoztunk össze! Szép kis kalamajkát okoztunk az osztályban. De megérte, nem? Vicces volt. Miért nem beszéltünk azóta egy szót sem?
- Én meg rettentő hálás vagyok, amiért megbocsájtasz nekem. - forgatom szemeimet. Biztos nem fogok őszinte bocsánatkéréssel felelni. Majd mindjárt kezet is csókolok neki, amiért nem utál meg, ha? Mindenki elnézését kérném, de sosem voltam az a típus, aki az ilyesmitől félne. Haragszik? Haragudjon. Majd elmúlik. Egy utáló ide vagy oda... már tök mindegy.
Tetszik a stílusa. Mindig is tetszett, már amennyiszer láttam elbillegni a folyosón, halál nyugodtan szívva egy-egy slukkot a cigijéből. Sosem ismertem igazán. Most sem ismerem teljes mértékben, sőt szerintem semennyire, de már akkor is próbálkoztam kiismerésével, mikor tanulópárok voltunk. Az ilyen csajok keltik fel az ember figyelmét. Általában. Az enyémet legalábbis biztosan, semmint az olyanok, akik főként a körömlakkokkal, ruhákkal, butikokkal, fogyókúrás tippekkel, a divattal, a pasikkal, a hajukkal és még sorolhatnám mikkel vannak elfoglalva. Azon felül, hogy mindez unalmas bennük, egy idő után még idegesítővé is válik folyamatos fecsegésük. Kinek kellenek ezek egy dugásnál többre?
- Így is, úgy is megúsznád szerintem, köszönhetően annak a retardált seggfejnek, aki beindította a füstjelzőt. Halvány lila gőzöm sincs, hogy mi olyan jó ebben. - összeráncolom homlokomat. Tényleg nem értem, de soha nem is fogom. Az emberi faj egy részének hatalmas fogyatékossága a lustaság és a bajkeverésre való hajlam. Én köszönöm szépen, megvagyok mindezek nélkül. - Öö, egyébként milyen órád lenne? - figyelemelterelő kérdés. Kínos csöndet kitöltő kérdés. Nevezhetjük bárminek, lényeg, hogy jobb nem pattant ki a fejemből.
Mit csinálnék most szívesen? Kávéznék. Ma reggel, ha jól emlékszem még nem ittam, szervezetem pedig sóvárog érte. Anya persze folyton azt hajtja, hogy sárgák lesznek tőle a fogaim, ráadásul könnyen kinyiffanhatok, ha ilyen ütemben fogyasztom, de ebben az egy esetben nem vagyok hajlandó hallgatni rá. Jól esik, plusz felébreszt kába, álmos állapotaimból. Király ital, még ha nem is a legízletesebb a világon.
- Figyu', nincs kedved elkísérni a büfébe? Mármint, ha nincs más dolgod. - szinte biztos vagyok benne, hogy ráér, de az illem megköveteli ezt a kérdést. Azt pedig már direkt nem tettem hozzá, hogy "na meg természetesen, ha kedved is engedi". Tudom, hogy úgy sem jön, ha nincs hozzá kedve. Evie Richardson nem csinál semmit muszájból.

tag: evie richardson × words: 681 × notes: hát, jó lett (;

nézd, a szája most is csal

why won't you answer me?

Nem tudom… nincs kedvem semmihez. Nagyon nincs. Főleg nem a balf*sz osztályomhoz, akiket egytől egyik rühellek. Nem igaz, hogy nincs egy normális osztálytársam se. Sőt, még az évfolyamomból sincs senki. Nicole az egyetlen. Na meg a pasik… mmm… azokból van dögivel.
Szóval az iskola kapuját átlépve rájöttem, hogy el fogok késni, úgyhogy nem is nagyon izgattam magamat. Most már mindegy. Úgyis bement a tanár, ha szerencsém van, megúszom, hogy nem veszi észre, hogy ott vagyok, de ez mondjuk lehetetlen. Engem mindenki ismer, engem sajnos mindenki megjegyzett. Ez van, így jártam. Sajnos ez ellen már nem tehetek, de nem is akarok. Elmosolyodom. Kicsit várok, de amikor az iskola ajtóján belépek, akkor megszólal a vészjelző. Mindenki kitódul, nekem meg persze nekem ütköznek.
Felnézek a fiúra, majd halványan elmosolyodok. Hát, igen… jóképűnek jóképű. Sőt, párszor már találkoztunk is, csak még sosem beszélgettünk meg nem ismertük még meg egymást közelebbről. Még. Hallottam már róla amúgy egy két érdekes sztorit, de nem izgatott. Most sem izgat. Nem vagyok az a fajta, aki mindenkit elítél… na, jó, de. A nőket. A pasikat nem.
-Igen, ezt gondoltam.
Ismét egy aprócska mosolyt küldök el Bart felé, majd elmerengve pillantok ismét végig rajta. Gondolom, hogy ironikusan gondolta az egész dolgot, legalábbis a cinikus arckifejezéséből ezt vettem le. Kit izgat? Már igazán megszokhatták volna, hogy ilyen vagyok. Néha rosszabb is. Ennyi. Nem vagyok egy csinibaba, véleményem szerint vagy inkább cicababa, sosem leszek. Egyszer lehet, hogy benő a fejem lágya, de az nem most lesz. Fiatal vagyok, élvezem az életet. Mindent megteszek azért, hogy élvezhessem. Csalódtam eleget, szenvedtem már eleget, úgyhogy most fix, hogy kihasználok minden lehetőséget. Még ha tönkre is kell tennem valakit ez miatt.
-Biztos érezték, hogy valakinek dogát kell írnia. Lehet, hogy valamelyik majom osztálytársam csinálta. Mert kitelik tőlük ami azt illeti. De nézd a jó oldalát. Most legalább nem kell bemennünk az elsőre.
Vonok vállat. Szeretem azt, amikor ilyen dolog történik. Mindig is szerettem. Meg az iskolakerülés is nagyon jó tulajdonságom, bár… ezt a sulit nem lehet nem szeretni. Csak a tanárokat utálom meg néhány órát aminek semmi köze nincs a karrieremhez. Ez a véleményem. És már több tanárnak is megmondtam a magamét, szerencsére nem vágtak ki. Remélem nem is fognak.
-Öm, zenetörténelem, méghozzá doga. Neked?
Cinkos mosoly. Remélem senki nem hiszi majd azt, hogy hát én voltam mert nem akarok dogát írni. Figyeld meg, tutira fog egy ilyen pletyka menni. Mindig belekeveredek az ilyen dolgokba. Az az igazság, hogy nem meglepő. Ugye? Aztán Bartra nézek, persze közbe lassan haladva már -már egy szabad helyet keresve az udvaron. Bólintok.
-De mehetünk. Egy kávé meg egy cigi jólesne.
Ezaz! Még csak az kellett volna, hogyha visszamegy a suliba órára. Vagy vissza akarna. Reménykedtem benne, hogy lesz valaki akivel egy kis időt tudok tölteni ma, és kapok a lehetőségen. Főleg, hogy pasi az illeti, akkor meg pláne. Zsebbe dugom a kezemet, majd fejemmel biccentek egyet, hogy megyünk?
-Mellesleg, tánc szakos vagy ugye?
Azt hiszem, egy hülye kérdés volt, de mindegy. Nem szeretek hallgatni és most témázni sem tudok túl sok mindenről, hát ez volt a legmegfelelőbb kérdés, ami elsőre eszembe jutott.

words 512 tagged Bart Porter template PANIC! ITS LAUZ notes hát ez izés lett >.< a következő ígérem jobb lesz

figyeld a kezét, mennyi mindent eltakar

i'm desperate and confused

Mondj el egy újabb imát

És ne tudd meg azt, hogy pusztul a világ

Zenetörténelem. Hallottam már róla, hogy milyen óráik vannak a zene szakosoknak, sőt még arról, hogy az ilyen diákok gyűlölik azokat, mert szerintük semmi értelme a történelemről tanulni. Szimplán zenélni akarnak. Gitározni, zongorázni, trombitálni, hegedülni... meg a franc tudja, hogy még milyen fajta hangszereken játszanak, de szívesen teszik és ez a lényeg. Nálunk már más a helyzet, illetve másabb. Nem tudom, miért. Pontosan sosem tudtam volna megmagyarázni, hogy miért annyira külön világ a zene és a tánc, elvégre zene nélkül nehéz táncolni, a tánc pedig érdekesebbé varázsolja, mondhatni kiegészíti a dallamokat. Ennél fogva mondhatnánk, hogy összekapcsolódik a kettő, szinte egybeolvad nagy hasonlóságukban, de nem. Mindkettőnek meg van a maga csodája, a maga varázsa és mindkettőben megvan az a bizonyos plusz, ami miatt afelé a szak felé vonzotta a diákokat.
- Irodalom. - sóhajtom csak, mert valamilyen szinten bánom az óra hiányát. Bírom a tanárt, bírom az ókori görög mitológiát, ahogy a modern kor műveit is.
Mindent szeretek az irodalomban, bár sosem tudnék elhelyezkedni valami olyan szakmával, ami kapcsolódik ehhez. Sokáig szerettem volna angol tanár lenni, de végül felhagytam vele, különben is betoppant az életembe a tánc. A tánc nagyon sok mindent megváltoztatott, amit egyáltalán nem sajnálok.
- Király. - rántom fel vállamra a táska pántját és már el is indulok a büfé felé. Kár, hogy az épületben van, mert bent tuti, hogy nem tud majd cigizni, de utána esetleg visszajöhetünk, ha már annyira ragaszkodik ahhoz a francos dohányrúdhoz. Valaki megmagyarázhatná, hogy mi a jó a cigiben. Büdös a szád tőle, ráadásul könnyen kinyírhat. Megér ennyit az egész? - Gyorsba veszek egy kávét, aztán kijöhetünk, hogy tudj cigizni. Amúgy szólj, ha esetleg kopjak le... Nem akarom rontani a levegőt. - egy halvány mosolyt eresztek meg. Általában tudom, hogy mikor válik fölöslegessé a társaságom, de előfordulhat, hogy nem veszem észre, főleg nem az ilyen dögös csajok mellett. Repül az idő, ráadásul csomó zagyvaságot tudok összehordani, amiről azt hiszem, hogy érdekli őket, közben meg nem. Érdekes szerzet vagyok, minden esetre igyekszem beleolvadni a diákseregbe. Hellyel-közzel sikerül is.
Azt hittem, tudja ki vagyok, de ha még azzal sincs tisztában, hogy nem ugyanarra a szakra járunk, akkor kétlem. Örüljek neki, vagy sírjak miatta? Egyik sincs most igazán ínyemre, a bőgés meg amúgy sem az én asztalom.
- Aha. Hip-hopozok, főként. Te meg úgy tudom, zene szakos vagy. Milyen hangszeren is játszol? - ráncolom a homlokomat, mert ezen a téren teljes sötétség uralkodik fejemben. A tanulók nagy részéről tudom az alapinformációkat, de akadnak homályos, és fekete foltjaim, amik azt jelentik, hogy nagyjából gőzöm sincs az adott ember életéről, szokásairól vagy az általános tudnivalókról személyéhez kapcsolódóan.
A büféhez érve előveszem zsebemből ősöreg, fekete bőrpénztárcámat és kihúzok belőle egy ötöst, amit becsúsztatok a kis ablakon, ahonnan a büfés nő bámul rám. Hatalmas, zöld szemei vannak, amiket szemüveg homályosít el és aprócska, nyomott orra. Érdekes asszonynak tűnik, első látásra végtelenül gorombának. Szerencsére nem az első találkozásunk, így már tisztában vagyok vele, hogy kedves nő... a maga módján.
- Egy eszpresszót, legyen szíves! - mondom, majd hátrafordulok Evie-hez, remélvén, hogy nem pár méterrel arrébb állt meg. - Te mit kérsz? - kérdem. Nem vagyunk abban az anyagi helyzetben, hogy csak úgy vásárolgassak minden jött-ment diáknak, de egyetlen egy ilyen alkalomba nem halok bele. Még egy halvány mosolyt is felkarcolok szám sarkába.

tag: evie richardson × words: 535 × notes: bocs a késésért

nézd, a szája most is csal

why won't you answer me?

Nem igazán szeretem ezeket az egyhangú órákat. Inkább a sima, egyszerű zeneóra... sokkal jobb, mint ez. Akkor legalább valami élvezet is van. Ha éppen az osztályomban lévő normális hangszeren játszókkal összeállunk, akkor az egyik pillanatról a másikra már egy bandát is hoztunk össze. Szóval így. Nem vagyok szégyenlős és ha valami nem túlzottan tetszik akkor rögtön kinyilvánítom a véleményemet.
Ezt a témát most már hanyagolom. Inkább nem mondok semmit az irodalomra, az egyik olyan tantárgy ami egyáltalán nem a kedvencem. Sőt... szerintem teljesen fölösleges főleg egy ilyen helyen, ahol zenét és táncot tanulnak az emberek. Na jó, ha véletlenül nem lesz szerencsénk a későbbiekben, akkor vinnünk kell valamire, de nem így... nem az irodalommal fogjunk továbbvinni. De... legalább lesz egy kis kultúránk a történelemből. Vagy valami...
-Ja, király.
Egy félmosolyt eleresztek, aztán Bart mellett megindulok a büfé felé. Tényleg jól esne már nekem is egy kávé és egy cigi, a kettő egymás nélkül nem megy. Nekem legalábbis nem. Amúgy kinek hogy, nekem okom van arra, hogy miért csinálom azt, amit csinálok. Csak sosem vallom be senkinek, mert nem tartozik senkire rajtam kívül. Ennyi az egész.
-Oké! Amúgy nem zavarsz. A pasik társaságát mindig élvezem.
Beleharapok az ajkamba, majd cinkosan kacsintok egyet. Bart előtt lépek be a büfébe, de aztán előre engedem. Az árjegyzéket kezdem el szemlélni és utána a furcsa kinézetű büfés nőt.
-Én? Gitározok. Mást nagyon nem tudnék elképzelni magamnak. A hip-hop pedig egész jó. Egyszer megnéznélek közben.
Akár nyomulás akár nem, tőlem egészen egyszerűen meg lehet szokni ezt a kéretős hangnemet. A pulthoz indulunk, majd miután Bart megrendelte amit szeretett volna én gondoltam, hogy majd kifizeti és utána helycsere, de úriember. Megkérdezte hogy én mit kérek. Hm... még egy jó pont nálam. Kezd felfelé haladni a listámon.
-Ugyan azt.
Amikor valami hasonlót csinálnak velem, mint pl ez, akkor mindig olyan kéjes, kedves hangom van, aminek sokszor nem lehet ellenállni. Ehhez mind hozzámegy a kinézet és az elég nagyocska őzikeszemecskék. Miután megkaptuk a kávénkat, megfordulok és arra felé veszem az irányt, amerről jöttünk.
-Köszi a kávét, kedves vagy.
Azért van bennem annyi kultúra, hogy megköszönjem ezeket a dolgokat, még akkor is ha esetleg valamit nem gondolok túlzottan komolyan. Ahogy kifelé haladunk három csávó jön szembe velünk, az egyik egy puszit nyom az arcomra majd tovább állnak. Futólag még vissza lehet hallani a "súlyosan jóbőr" szöveget, amire csak elvigyorodom.
-Keresünk valami padot? Nem akarok negyvenöt percen keresztül állni.
Vonok vállat, és amint találtunk valami szabad helyet, előszedem a táskámból a cigimet. Remélem nem zavarja Bartot, de ha igen akkor meg kell hogy szokja. Rágyújtok és a kávé mellé. Mmmm... mennyei érzés. Mindjárt jobban vagyok egy kicsit, mint voltam. Igen, ez hiányzott nekem. Csak ez.

words most nem csekkoltam tagged Bart Porter template PANIC! ITS LAUZ notes semmi gáz, remélem ez tetszik

figyeld a kezét, mennyi mindent eltakar

i'm desperate and confused

Mondj el egy újabb imát

És ne tudd meg azt, hogy pusztul a világ

Sokszor nem tudom eldönteni, hogy jól érzem-e itt magam, vagy sem. Látszólag egyszerű, sőt már-már bugyuta kérdésnek tűnhet, de mikor épp azt hinném, hogy csodás suliba iratkoztam be anno, rájövök, hogy borzalmas diáksereg vesz körül, akik megszégyenítik a gyengébbet és akik előszeretettel rongálnak MINDENT maguk körül, magasról téve arra, hogy ezzel legjobb barátjukat is megfosztják az adott tárgyaktól, dolgoktól. Talán csak én gondolkozom sokat az ilyesmin, talán másnak eszébe sem jutnak ezek a tények, mindenesetre fifty-fifty jelenleg az állás. Sokkal, de sokkal később fog még eldőlni az, hogy szép vagy ocsmány emlékekkel ajándékoztak-e meg főként.
- Akkor még egy ilyen lesz. - mutatok a poharamra, a kihajoló büfés nőnek és közben egy halvány mosolyt megejtek, amit természetesen az asszony nem viszonoz. Egyszer majd csak elérem, hogy legalább a szája sarka megránduljon örömében. Azt hiszem, ez még nagyon soká' lesz. - Köszönöm. - csúsztatom át a bankót és veszem át a kávét, amit azonnal Evie-nek nyújtok. Remélem, legalább finomra csinálta, bár kinek mi a finom. Az én ízlésemnek nehéz eleget tenni. Minden téren.
Megnyújtva lépteimet érek be mellé, merthogy elindul arra, amerről jöttünk. Bánom is én, hogy hova megyünk, csak maradjunk mozgásban! Gyűlölök egy helyben ácsorogni, annál még az üldögélés is jobb. Szóval, valamerre haladjunk... szerencsére, nem kell szólnom érte, mert szemmel láthatólag egy véleményen vagyunk. Mosolygok.
- Ha? - kérdezek vissza lenyelve egy forró, keserű korty kávét. Kedves? Én? Ja. De általában az emberek többsége nem értékeli, szóval ritkán villogtatom eme tulajdonságomat. Főként akkor, mikor eszembe jut. - Aha... nincs mit. Bármikor. - bármikor, amikor egyáltalán van pénz nálam. Teszem hozzá gondolatban és inkább csöndben lépdelek utána.
Szemem azonnal egy padot kezd kémlelni, amint kiejti a kérdést száján. Látótávolságba esik egy, ezért megcélzom és odasietek Evie nyomában, majd leülök mellé. A kávém kis híján kilöttyen, de szerencsére megmentem azzal, hogy finoman megbillentem a poharat. A kis MP4 lejátszón megnyomom a STOP gombot, az addig halkan szóló zene pedig elhallgat. Jobb, ha hallom minden szavát, mert a végén még elnyomja a "muzsika" és könnyen zokon veheti véletlen figyelmetlenségemet.
- Régóta cigizel? - vonom össze szemöldökeimet, miközben elsöpröm arcom elől a füstréteget.
Nem szokásom dohányozni, bár tavaly még koca-dohányosnak vallottam magam. Mostanság ritkán teszem, mert szerintem hülyeség annyi pénzt kidobni érte. Persze, ha telik rá, hát költsed a zs-t! Egy gond van: nem te keresed meg, ezáltal legfeljebb anyádék dönthetnének arról is, hogy cigizel-e vagy sem. Megrázom óvatosan fejemet, még mielőtt túlságosan elkalandoznék eme témát illetően. Annyira azért nem izgat az egész.
Tekintetem végigfut az udvaron, Mark-ot keresem, bár próbálom meggyőzni magamat arról, hogy szimplán az öcsémet. Sajna, Mark Webster személye akaratlanul kúszik elmémbe és az istenért sem lehet kihessegetni onnan. Idegesítő gondolat-parazita, ami ellen nincs féregirtó. Egyszerűen hagynod kell, hogy élvezkedjen agytekervényeid közt. Hát, ez fantasztikus!
Kortyolok a kávémból, egyre inkább azt érzem, hogy pocsék íze van. Megteszi annyinak, hogy felébresszen, mert a koffein tisztán ízlelhető, de biztos, hogy nem a legfinomabb, legdrágább és legkülönlegesebb kávét kaptam. Sem én, sem Evie. Ez van, ezt kell szeretni... ugye?
- Csak az enyém ilyen szar? - fintorgok, fölemelvén a poharat, majd Evie-re pillantok. Nem akarom, hogy válogatósnak meg finnyásnak tartson - bár őszintén szólva nem érdekel a véleménye -, de valamilyen oknál fogva úgy éreztem, hogy szóvá kell tennem undoromat.

tag: evie richardson × words: 557 × notes: bizony tetszett

nézd, a szája most is csal

why won't you answer me?

Szeretem, ha egy pasi fizet. Nem mondom, hogy nekem is olyan túl sok pénzem lenne, hogy minden nap ilyet bírjak inni, de azért 16 éves létemre össze tudom szedni magamat elég rendesen. Meg vannak a módszereim, meg vannak a céljaim és meg van minden egyes kidolgozott stratégiám, amit eljátszom minden egyes alkalommal, ha úgy jön, ahogy én akarom. Amikor rendes emberekkel vagyok körülvéve, akkor kicsit szüneteltetem őket, de amúgy minden rendben van mindig. Sosem buktam még le, ha majdnem akkor is ki tudtam beszélni magamat.
Elveszem a felém nyújtott kávét, kicsit megmelengetem vele a kezemet. Néha nem folyik, bele vér vagy én nem tudom, de annyira hidegek, mint egy vámpíré. Komolyan mondom. Megvárom, még fizet, majd elindulunk kifelé. Nem, én sem szeretek sokáig egy helyben maradni, úgyhogy tökéletesen megfelel ez a sétafikálás. Még nem kortyolok a kávéba, hiszen forró és már tanultam a dolgokból. Utálom, amikor utána két napig fáj a nyelvem, mert jól leégettem. Nem is érzem az ízeket meg semmi….
-Oké, legközelebb én állom majd.
Nem szeretek adós maradni, és az adósságaim általában vagy így vagy úgy de viszonozni szoktam. Attól függ, hogy inkább mire vágynak az emberek. Lehetőleg az ne pénz legyen, ha mégis pénz, akkor ne túl sok. Ha túl sok pénz mégis, akkor valahogy megpróbálom kimagyarázni magamat vagy tenni érte még valamit és itt általában szexbe torkollik a dolog. Ennyit erről. De még egyszer sem bántam meg.
A közeli padhoz megyünk, szerencsére beleegyezik, hogy leüljünk oda egy kicsit. Én előveszem a cigarettás dobozomat, rágyújtok és próbálom nem felé fújni a füstöt. A kérdésre vállat vonok, kicsit elmerengek.
-Két vagy három éve.
Nem olyan túl sok idő, ha azt nézzük, de mégis elég arra, hogy az ember rászokjon erre a valamire. Erre a büdös valamire. De én mégis szeretem. Teljesen megvan az oka neki, hogy mért csinálom, csak soha nem mondom el ezt senkinek és azt is lesz*rom, hogy mások mit gondolnak róla. Foglalkozzon mindenki a saját dolgával. Ennyi.
A kávéba kortyolok, közben látom ahogy Bart is elfintorodik. Én kibírom fintorgás nélkül, viszont azért elég furcsa íze van. Kicsit cuppogok, párat, ízlelgetem, majd szívok megint egyet a cigiből.
-Hát, elég furcsa. Jobbat vártam, de mindegy. Iható.
Kicsit úgy tűnik nekem, mintha Bart és én egy hullámhosszon mozognánk. Hogy valóban így van-e nem tudom, de még ki fogom deríteni. Van egy olyan érzésem, hogy valamiért kicsit hasonlítunk egymásra személyiségileg. Látom, ahogy szétnéz, nem tudom, kit kereshet.
-Unalmas vagyok?
Felvont szemöldökkel pillantottam rá, miután ismét a figyelmét rám vetette. Nem mintha érdekelne tényleg, hogy unalmasnak tart –e, de ha igen, akkor biztos vagyok benne, hogy valami nincs teljesen rendbe nála. Evie Richardson nem lehet unalmas társaság.

words 438 tagged Bart Porter template PANIC! ITS LAUZ notes bocsi a késésért

figyeld a kezét, mennyi mindent eltakar

i'm desperate and confused