Belső udvar

FőTanács HSZ SZÁM : 138

A Belső udvarra leginkább a tanárok járnak ki, mondhatni hogy dohányzásra használt terület. A diákoknak is megengedett itt a "levegőzés" és az udvar másik felében -ahonnan a diákok tudnak kijönni- ott van kijelölt dohányzó hely a gyerekeknek is.
Mellesleg az udvar szép, bár tele van fával, bokorral, virágokkal. Rendezett hely.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 24 KOR : 29

you're different

Új nap, új élet. Apám mindig ezzel traktál, mikor komor ábrázattal baktatok le a konyhába, ahol ő már vígan és gondtalan arccal zabálja napi palacsinta adagját, ami legalább hét-nyolc lapból áll. Egyszerűen hihetetlen, mennyit tud enni az öreg. Én sosem tudnék ennyi kaját magamba tömni, még ha akarnék sem. Nem azért, mert vigyázok a vonalaimra. Sosem érdekelt túlzottan, hogy mennyi kalóriát viszek a szervezetembe, mert nem vagyok hajlamos a hízásra. Egyszerűen csak alapjáraton keveset eszek, de ha azt a kevés adagot nem kapom meg... iszonyú ideges meg dühös leszek és olyankor nem érdemes a közelemben tartózkodni. Ezt nem egy ember mondta már.
Egy sötét, a térdénél koptatott farmerben és egy egyszerű fehér pólóban igyekszem most befelé az iskola kapuján, vállamon a táskámat, szabad kezemben pedig gitáromat szorongatva. Kissé megerőltető minden nap ennyi cuccal érkezni és nem egyszer gondolkoztam már azon, hogy kollégista leszek, de... mégis mi a jó büdös francért? Egy köpésnyire lakok az intézménytől és csak arra lenne jó az egész, hogy újabb adag pénzt szívjanak ki apám zsebéből. Na meg, anyám sem tolerálná, sőt azt hinné, hogy utálom őket és el akarok húzni otthonról. Részben így van, részben viszont nem. Imádom anyát. A heppjeit már kevésbé. Aki nem ismeri, az eleinte idegesítőnek találná, de egy idő után rájön mindenki, hogy rendes asszony a maga módján.
Amint beérek az épületbe, első dolgom, hogy szekrényemhez siessek és bepakoljam oda könyveimet, mert eszem ágában sincs azokkal a kezemben masírozni ide-oda az iskolában tök fölöslegesen. A gitáromat természetesen magamnál hagyom, csak most hátamra vetem, hogy egyszerűbben tudjam hordozgatni. Mobilomra pillantok, hogy megtudjam, mennyi az idő, majd egy röpke mosolyt villantok és visszacsúsztatom zsebembe.
- Robbie! - összeráncolom homlokomat. Ki a halál az a Robbie? Hátam mögé pillantok, tekintetem találkozik... valakijével. Nagyjából annyit tudok róla, amennyi első látásra is látszik: szőke tincsek, kék szemek és kipirosodott, csinos arc. - Hova a francba tűntél? Két nap hívás nélkül. Azt mondtad, csörögni fogsz. - szuszogja kifulladva és már várom, hogy még térdeire is rárogyjon fáradtságában. Szegény kis csaj! Megerőltető lehetett elfutni a folyosó egyik végéből a másikba. Pardon, kocogni.
Az arcomon körülbelül annyi látszódhat, hogy: mi van? Miről pampog ez a csaj nekem? Még életemben nem láttam, nemhogy hívást ígérjek. És mi az, hogy Robbie? Soha senki nem hívott még Robbie-nak, Rob-nak, vagy egyszerűen Robert-nek, csak mert a vezetéknevemnek köze van nyomokban hozzá. Libabőrös lesz tőle a hátam.
- Öhm, aha... Először is, Joseph-nek hívnak. Nem "Robbie-nak". - ujjaimmal vesszőket rajzolok a levegőbe, kissé zavart ábrázattal. - Másodszor, hogy hívnak? Honnan ismerlek? - kérdezem sorjában és mielőtt még a harmadik kérdést is feltehettem volna, még pedig a "mit akarsz tőlem?"-et, tenyere nagyot csattan arcomon. Dühödten s még mindig enyhe zavarral kezdem dörzsölni a pofon helyét.
- Hétvégi buli. Pia. Te meg én az ágyban. Seggfej! - hátat fordít, szőke copfja arcomba vágódik és édeskés esszenciát hagy maga után. Katherine Bennett. Második osztály. Tánc tagozat. Gazdag család. Ötös átlag. Tudok én róla mindent. Nem bánkódom a szőke ciklon után, helyette inkább elmosolyodom és gitárommal a hátamon az ellenkező irányba, az udvarra sétálok. Lyukas az első órám, bár tíz perc múlva kicsöngetnek. Tehát legalább húsz percem van arra, hogy rágyújtsak és élvezhessem a magány nyújtotta csodás időt. Szeretem én a társaságot és a hangzavart, sőt sokszor úgy gondolom, zsivaj nélkül nem ér semmit az életem, de jó néha egyedül lenni. Gondolkozni és vacillálni egy csomó mindenen. Például Elisabeth Gravel-ön, aki valamiért... nos, hát teljesen másnak bizonyul azoknál a csajoknál, akikkel eddig dolgom volt.
Az hagyján, hogy intelligens és okos, mert az sok lányban megvan ebben a suliban. A tehetség sem túlzottan előny, mert ide aligha járnak béna diákok, elvégre a zenéhez érzék kell. De hogy ennyire... ennyire magával ragadjon valaki a személyiségénél fogva, ráadásul úgy, hogy nem tudod megmagyarázni az okát? Lehetetlennek hittem. Nem, nem a szépség lehet az. Gyönyörű itt sok lány... sok lány, akik már megvoltak nekem, de Lis más. Érzem. Itt, a zsigereimben, a csontjaimban... és egyre csak elhatalmasodik az igazság bennem, hogy nekem nem elég a barátság. Nekem kell ez a lány. De persze, muszáj megbonyolítanom mindent. Ódzkodok a kapcsolatoktól és a szerelemtől, ezáltal nem hagyhatom, hogy bárki a gyengébbik nem képviselői közül elcsavarja a fejemet. Ezt még Elisabeth Gravel sem teheti meg.

tag: elisabeth gravel | template made by serena from sds, caution, & atf.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 12

just a...simple...morning×

Az idegesítő ébresztő idegesítő hangjára ébredtem az idegesítő kolesz szobámban. Sosem titkoltam, hogy egyszerűen utáltam itt lakni, legszívesebben hazahúztam volna és bejártam volna minden reggel. Hiába lakunk a város másik végében, megérte volna már csak a saját ágy és szoba miatt, bár szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Sokkal jobb a saját kis ágyadban aludni és ott ébredni, mint...az iskolai ágyban. Nem is tudom, hogy hogyan sikerült anyáméknak betuszkolniuk ide, de most, hogy jobban belegondolok, fel fogom nekik vetni az ötletet, hogy hazamehessek. Lassan kezdek bekattanni a szabályoktól is. Na jó, azért nem, de őrjítőek. Kijárási tilalom, alkohol tilalom stb. Mindent meg szoktunk valahogy oldani azért, ha elég akaraterőnk van hozzá, de mégis csak kényelmesebb lenne otthon lakni, akkor elmenni, amikor csak akarok, levenni a polcról az üveget, ha inni akarok és még sorolhatnám. Azt mondják, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. Félig meddig igaz is. A "mindenhol jó" részével nem egészen tudok egyet érteni, de szerintem nem nagyon kell ragoznom, hogy miért...

Nem igazán tudtam magam rávenni, hogy kimásszak az ágyból, hiába nem a legkényelmesebb volt. Még öt perc. Mindig még öt perc. Muszáj kinyújtóztatnom magam, hogy fel bírjak kelni. Ha ez kimarad, oda a napom.
Ránéztem az órámra és a még öt percből még húsz perc lett. Kipattantam gyorsan, nem is néztem igazából, hogy mit, csak valami ruhának tűnő dolgot magamra kaptam, bedobtam a táskámba a cuccaimat és elindultam a szekrényemhez. Lépteim sietősek voltak, de nem mondhatni, hogy szaladtam. Nem, csak stílusosan siettem. Néhány embernek odaköszöntem, akikkel viszonylag jóban vagyok, de nem vesztegettem az időmet.

Mikor odaértem a szekrényemhez, gyorsan kinyitottam és felkaptam, ami kellhet még, majd beraktam a táskámba. A kottáimat a kezembe vettem és előkerestem, ami ma kellhet. Szinte felesleges volt magammal hurcolni őket, mert már elkéstem az első órámról, ami ének lett volna, de azért szabadidejében csak gyakorolhat az ember...

Úgy döntöttem, hogy ha már elkéstem az első órámról, akkor kimegyek egy kicsit levegőzni az udvarra és gyakorolok, hátha egyedül leszek. Útközben, a kottáimat bújva nekiütköztem valakinek. Nem is néztem, hogy ki az, csak kapkodva szedtem fel a széthullott papírjaimat. Már amikor hallottam a nevetését sejtettem, hogy ki az. Csak egy ilyen tuskó röhög ki, pedig simán kikerülhetett volna. Ő nyilván nem bújta a nem létező kottáit. Fafej...
-Ni csak, ni csak... Jessica kis barátnője... Micsoda véletlen - gúnyos mosoly kíséretében guggolt le velem szemben. Továbbra sem segített, mert miért is tette volna? Megerőltető lett volna kinyújtania a kezét és egyetlen egy darab lapot is felemelnie volna.

-Mit akarsz, Rick? - kérdeztem sóhajtva. Egyáltalán nem volt idegzetem most egy ilyen fajta beszélgetéshez. Volt jobb dolgom is. Például az, hogy hogyan ússzam meg az igazolatlant... Nem igazán nézik jó szemmel, ha nem jár be az ember órára.
Összerendeztem a papírokat, felálltam és csípőre tett kézzel vártam a választ. Hagyjon engem békén... Nem igaz, hogy nincs jobb dolga, mint hogy engem piszkáljon...

-Csak jó rajtad mulatni - közölte egyszerűen, nevetve. Na most erre igazán nem tudtam, hogy mit mondjak. Legszívesebben behúztam volna neki egy akkorát, hogy egy hétig egy irányba megy.

-Nagyon kedves tőled, de ha nem haragszol, akkor most megyek. Viszlát! - fogtam magam és egyszerűen elhúztam a csíkot. Még hallottam, hogy valamit utánam kiabál, de egyáltalán nem volt kedvem ilyen piti kis üggyel foglalkozni.

Gyors léptekkel indultam az udvar felé. Tudtam, hogy ebből gyakorlás már nem lesz, hiszen kicsit sikerült felidegesíteni, de hátha a friss levegő megnyugtat, mivel általában így szokott lenni. Amint kiértem egy ismerős alakot láttam meg. Máris megnyugodtam egy kicsit, sőt, még el is mosolyodtam. A háta mögé lopakodtam és csak annyit mondtam sejtelmes hangon, hogy: "bu". Nem kifejezetten megijeszteni akartam, hiszen ennyivel tényleg nem lehet senkit sem megrémiszteni, de reméltem, hogy legalább észrevesz, hiszen ő Joseph. Nagyon jó barátom... Ömm...akarom mondani...igazából én sem tudom, hogy micsoda. Többet érzek, mint barátság, ez biztos. Viszont még sosem volt ilyen. És most sem engedhetem meg magamnak, hogy elveszítsem az eszem. Nem, a szerelem szörnyű dolog. Jézusom?! Miért gondolkodom én szerelemről? Totál bekattantam. Ez a srác megőrjít...

tag: joseph roberts ;; words: bocsi, nem csekkoltam.xd ;; outfit: HERE ;; notes: remélem elfogadható...

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 24 KOR : 29

you're different

Ha tudni akarják - már pedig remélem, akarják -, ezen minutumban azon morfondírozom, hogy vajon mit kezdjek majd magammal a középiskola után. Természetesen vannak féltve őrzött, édesdeden dédelgetett álmaim, amiket majd valóra szeretnék váltani, de ebbe sok más külső tényező is beleszól, példaképp említsük meg a szüleimet: apám ügyvédnek szán, anyám pedig görcsösen ragaszkodik egy patológus szakmájához. Támogatnak mindenben a zenét illetően, mert szerintük jó az, amit csinálok, az iskola pedig száz százalékban biztosít mindent, amire jelen pillanatban szükségem van, de az a személyes véleményük - mind a kettőjüknek -, hogy nem fogom sokra vinni a gitározással. Talán, ha jelentkeznék valami tehetségkutatóba és felkapnának, akkor meggazdagodhatnék belőle, klipeket forgathatnék menő énekesekkel, de... nem. Ez számomra lehetetlen, mert aki szólóban nyomja, az klipekben sosem fog megjelenni senkinek sem az oldalán, főleg úgy nem, hogy nem tud énekelni. Én nem tudok. Szar hangom van, ráadásul táncolni sem tudok. Nem úgy, ahogy kéne. A diszkóban azért még megállom a helyemet.
Szívok egy slukkot a cigimből, ami felébreszt cseppet sem mélyen szántó gondolataimból. A dohányzás a másik dolog, aminek nem örülnek otthon. Azt mondják, tönkreteszem lassan és észrevétlenül a szervezetemet. Ők meg majd nem tudnak segíteni, ha elkap a rák és haldokolni fogok. Először is, ott a kemoterápia, ami olykor tud sikeres lenni, persze képtelen lennék elviselni, hogy kopasz fejjel és beesett szemekkel éljek tovább, de akkor is lenne esély, hogy kigyógyuljak belőle. Másodszor meg, nem szívok el egy nap egy egész dobozzal, csak maximum két-három szállal és az - szerintem - még nem vészes. Simán kihúzom az érettségiig. Na jó, még legalább ötven évig tudom boldogítani a környezetemben élőket anélkül, hogy egy kórházi ágyon rothadnék az oldalamból kilógó csövekkel.
Kicsúszik a cigi ujjaim közül, mikor valaki hátamhoz oson és próbál megijeszteni, amennyiben ez állt szándékában. Nem idegesít a dolog, hogy oda a dohányrúdnak, ugyanis most a földön hever, sőt még rá is taposok, hogy biztosan elaludjon. Van másik, emiatt nem kiabálok senkivel. Találgatok közben, hogy ki állhat mögöttem, bár van egy halvány sejtésem róla. És ezen halvány sejtésem miatt kezd el egyre hevesebben dobogni a szívem. Csibészes mosolyba szaladnak ajkaim, majd megfordulok és hátrahőkölök, mert vészesen közelinek tűnik Lis profilja. Naná, hogy sejtettem, hogy ő az. De mégis meglepő centikre találni arcát arcomtól.
- Jaj... - ejtem játszi könnyedséggel a szót és közben még szélesebben elvigyorodom. Ijedtségemet akartam szimulálni, amit látszólag egyáltalán nem sikerült elérnie. Kétlem, hogy bántaná a dolog. - Legközelebb egy kis érzéssel. Akkor talán meglepődök. - nem, isten ments, hogy kritizáljam. Csak szeretem néha húzni az embereket, bár Elisabeth-et csak efféle finom módon. Belerokkannék, ha megutálna.
Mint mindig, most is kifogásolhatatlanul néz ki és úgy, hogy az ember már csak a látványtól is legalább három nemi betegség tulajdonosa lesz. Gőzöm sincs, eddig még miért nem próbáltam megfektetni, merthogy az tenne a leginkább boldoggá. Egyrészt, megutálna és így nem kellene küzdenem az érzéssel, hogy lassan beleszeretek, másrészt, megtudnám, hogy milyen az ágyban. Már az első perctől kezdve foglalkoztat a gondolat, de hogy nézne ki, ha rákérdeznék erre? Vagy arra, hogy volt-e már pasival. De az ötletnek már csak a gondolatát is el kell vetnem, mert kizárt, hogy én összevesszek Lis-zel. Nem azért, mert képtelenség, hanem mert nem akarok. Minden porcikám serényen tiltakozik ellene.
- Neked nem órán kéne lenned? Csúnyán mutat majd a naplóban egy igazolatlan. - fonom össze karjaimat mellkasom előtt és számon kérő arckifejezéssel meredek rá. Nem áll szándékomban az apját játszani, de kifejezetten jól szórakozok a helyzeten. És tényleg képes lenne lógni? Tényleg nem izgatja az igazolatlan? Nem hinném. Biztos, hogy fúrja a lelkét a dolog, csak éppen jele sem látszik az idegességnek rajta.

tag: elisabeth gravel | template made by serena from sds, caution, & atf.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 12

just a...simple...morning×

Nem állt szándékomban megijeszteni, de valószínűleg mégis meglepetésként érte egy kicsit, hogy valaki a háta mögé osont, mivel elejtett a cigarettáját. Talán ez volt az egyetlen szokása, amit nem szerettem, mert nem igazán bírtam a füstöt.

-Hupsz - ennyi jött ki a számon, amikor a cigi a földön landolt. Reméltem, hogy nem haragszik meg érte, mert igazán nem direkt volt. Néztem, ahogy eltapossa a cigit. Valószínűleg nem rég gyújtott rá, mert még hosszú volt a szál.
Fejemet lehajtottam és úgy néztem rá nagy szemekkel. Csak sejtette, hogy nem szándékos volt.
A tettetett ijedtségre kicsit elmosolyodtam. Vicces volt, ahogy próbálta eljátszani, hogy megijedt. Nem igazán jött össze neki, de aranyos volt.

Javaslatára nagyra nyílt szemekkel néztem rá, kicsit hátrahőköltem és összefontam karomat magam előtt. Kicsit felnevettem rajta, hiszen tudtam, hogy csak húzni akarja az agyam, nem pedig kritizálni. Gyakran megesik, amiken én jókat kacagok. Bírom, amikor így próbálkozik és cukkol. Mástól nem biztos, hogy elviselném, de tőle még ezt is. Valahogy ő más volt, mint a többiek. Nem tudom... Valami, mintha megindult volna bennem, de annyira furcsa, mert még sosem éreztem ilyet. Sokkal jobb volt vele, mint mással. Még, ha nagyon rossz kedvem van, a társaságában az is elmúlik és olyan vagyok, mintha mi sem történt volna korábban, ami rossz hatással lett volna rám. Szinte mindent elfelejtettem, amikor a közelemben volt és csak ő létezett. Úristen, lehet, hogy szépen lassan beleszeretek?!
A gondolat kicsit lefoglalt és arckifejezésem átment semlegesbe. Csak bámultam magam elé és kattogott az agyam, hogy mit tegyek. Itt áll előttem a srác, aki megőrjít és már lassan nem tudok mit kezdeni magammal. Az is megfordult a fejemben, hogy egy darabig hanyagolom, de nem vagyok mazochista állat, szóval ez kizárva. A legjobb és látszólag egyetlen ép kéz láb ötletem az volt, hogy amennyire tudom, visszafogom magam és normális maradok...már amennyire képes leszek.

Hirtelen ismét Joseph-re koncentráltam. Reméltem, hogy nem néz hülyének, bár ezen sem csodálkoznék. Én annak néztem volna magam más helyében, az tuti fix.

-Szóval legközelebb kis érzéssel? Hmm... Legközelebb te is kis érzéssel játszd el, hogy megijedtél, és akkor még talán el is hiszem - felvont szemöldökkel néztem rá egy darabig, de aztán elmosolyodtam. A talán szót erősen megnyomtam, mert szerintem ő is biztos volt benne, hogy nem hiszem el, hogy megijedt, ha csak megjátssza.

A számonkérésére megjátszottam, hogy zavarban vagyok. Vakargatni kezdtem a fejem, sunyin mosolyogtam és a földet bámultam. Tényleg nem a legjobb dolog egy igazolatlan óra, de egyszer igazán megengedhetem magamnak, hogy ne menjek be az utolsó 10 percre, ha már sikeresen elaludtam. Még arra sem volt példa az évek alatt egyszer sem, hogy késtem volna, szóval most biztos nagyon fogja a fejét a tanár, hogy merre is lehetek.

-Hááát, ömm...izé... Szóval elaludtam - kislányos "zavaromból" széles vigyorra váltottam - És tudod mi a jó benne? Az, hogy nem nagyon érdekel - mosoly közben vállat vontam. Valóban nem érdekelt. Lehet, hogy kezdek kicsit elkanászodni? Nem kéne. Meg kellene maradnom olyannak, amilyen vagyok. Már csak el kéne szakadnom Jessicától, de azt hiszem, hogy ez nem lesz nehéz. Engem is kezdenek idegesíteni már a csaj folytonos hisztijei. Na a másik meg, hogy elvileg a barátnőm és közben kibeszél. Hagyjon engem békén... - Bemehetnék még tíz percre, de van jobb dolgom is - valóban van jobb dolgom. Sokkal jobb itt lenni Joseph-el. Sokan azt mondanák, hogy minden jobb, mint órán ülni, de ez nem igaz. Például sokkal szívesebben beülök órára, mint hogy Jess hisztijét hallgassam. Na azt még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánom... Szóval sokkal jobb itt lenni Joseph-el. Azt hiszem, már reggel a nap elérte a fénypontját. Imádtam vele lenni. Igazából nem is tudom, hogy hogy lettünk jóba. Olyan gyorsan történt az egész...

-Amúgy meg ha a számonkérésnél tartunk, téged mi szél hozott erre? - kezeimet immár leengedtem magam mellé és egy lazább testtartást vettem fel. Körbenéztem, hogy van-e szabad pad, mert nem nagyon volt kedvem ácsorogni, de mindegyik foglalt volt, szóval maradt az állás. Sebaj. Joseph társaságában még ez is jó.

tag: joseph roberts ;; words: nem csekkoltam.xd ;; outfit: HERE ;; notes: hát, ez most ilyen lett. bocsi.

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 24 KOR : 29

you're different

Merné egyáltalán valaki azt mondani, hogy ez a csaj nem állati dögös és kívánatos és... szóval bárkinek kellene. Mindenkinek kellene legalább egy éjszakára és én vagyok az élő példa arra, hogy akadnak, akiknek még többre is. Ja, előtte nem sok lánnyal tudtam volna elképzelni magamat. Patricia... nos, ő különleges volt és nagyon friss az életemben. Szinte újnak számítottam az iskolában még másodévesként is és az agyam még nem tudott volna akkora elutasítást tanúsítani, mint amennyire most van szükségem. Azaz, nem is tudott. Épp ennek köszönhetően szerettem belé és próbálkoztam nála, hogy aztán boldogan éljünk és végül... BUMM. Szakítsunk. A szakítás jó dolog, erre aznap jöttem rá, mikor kidobott. Vagy kidobtam. Gőzöm sincs már, hogy mi a franc történt velünk, de nem volt hiba. Nekem jobb egyedül, neki meg szerintem jobb nélkülem. Nélkülem mindenkinek jobb és szebb lehet az élete, mert nagy nőcsábász híremben állok, aki gondolkozás nélkül ostromolja a csajok szívét. Ekkora baromságot én még nem hallottam! Eszem ágában sincs arra menni, hogy darabokra törjem a gyönge lelki világukat és a kicsi szívecskéjüket. A szex fontos. Nekem fontos és bármiféle eszközt megragadnék ahhoz, hogy hozzájussak. Tehát, simán megbántom őket, de nem ez a célom. Csak hát köztudott, hogy a szerény, visszafogott és könnyen összetörhető lányok a legínycsiklandozóbb falatok minden szempontból. Akárcsak Elisabeth, de arról fogalmam sincs, hogy szűz-e még. Tulajdonképp marhára nem számít, csak foglalkoztat.
- Igen? Szóval arra kérsz, hogy hazudjak? - nyilvánvalóan erre lehet következtetni, bár kétlem, hogy ide akart volna kilyukadni. Ha eljátszok valamit, akkor nem az igazságot adom elő. Fú, tényleg rég gondolkoztam már ennyit. Varázslatos dolgok történnek velem a közelében. - Tudod, hogy neked nem tudok, szivi. Vagy ha tudok is... hát elég bénán. De a kedvedért megpróbálom. - kacsintok rá és megvakarom az államon tengődő borostát. Talán le kéne már nyirbálnom, mert kezd zavarni meg viszketni meg minden szar. Ilyen időben kétlem, hogy bárkinek is jól esne hatalmas pofaszakállban mászkálni. Szerencsére, még a Télapó simán leköröz.
Jézusom, mi történt ezzel a csajjal? Nem érdekli, hogy késik óráról? Én azt hittem, "Miss Tökély" agyf*szt kapna, ha a naplóban egy csinos kis igazolatlan virítana még hozzá egy tanár becses kézírásával. Lehet, hogy félreismertem meg ilyesmik. Lehet, hogy sokkal bevállalósabb és vadabb, mint hittem és egy teljesen más csajba kezdek belezúgni, mint arról tudomásom volt. Nem. Kizárt. Kétség kívül tudom, hogy kibe és mikor habarodok bele. Ez a pillanat pedig... valami félreértés lehet. Tuti, hogy a felszín alatt síkideg és valójában imádná, ha az órán csücsülhetne. Oké, én nem firtatom a témát.
- Húha... Lázadsz, ha? Mondjuk, megértem. Én is unnék a legjobb spanom árnyékában élni, aki még lábtörlőnek is használna... vagy mi. - vonok vállat.
Mindenki tudja, hogy Jessica-t egyáltalán nem érdekli, hogy mi van Lis-zel. Furcsa ez a két csaj nekem. Bírom, sőt imádom Elisabeth-et, de ettől még furcsa marad. Hogy nem képes egyszerűen képen törölni azt a ribancot és megmondani neki, hogy álljon le? Idegesítő lehet visszahallani a pletykákat, amiket róla gyártanak... amiket róla gyárt az állítólagos legjobb barátnője. Vicces kicsit.
- Semmi. Lyukas órám van. Én veled ellentétben éppenséggel nem lógok. Bár, meglátom, hogy bemegyek a következőre. Semmi kedvem a bioszhoz. Főleg nem a béka boncoláshoz. Bírja a gyomrom, csak tudod... ez olyan állatira nem bejövős cucc. - elfintorodom és megeresztek egy félmosolyt.
Látom, hogy körbenéz. Talán keres valakit? Vagy valamit? Egy padot. Vagy egy srácot, akibe ő ugyanúgy szerelmes, ahogy én belé. Khm, én nem akarok tőle semmit. Talán segíthetnék is neki becserkészni azt a csávót, aki bejön neki. Biztos, hogy nem bírnám ki, mert totál féltékeny lennék, de egy próbát tehetek, nem? Barátok vagyunk. A barátok megteszik ezt a másikért. Egyenlőre viszont maradjon a pados ötlet.
- Hé, skacok! - biccentek az egyik pad felé, ahol két évfolyamtársunk trónol. Odalépdelek hozzájuk és egy kedves mosollyal próbálok bevágódni náluk. Reméljük, sikerül. - A barátnőm rosszul van. Szédül meg ilyenek. Leülhetnénk? Nem akarom, hogy az udvar közepén dobja ki a taccsot. - az utolsó mondatot már csak súgom és sajnálkozóan nézek rájuk.
Kérdezhetnék, hogy "akkor mi a jó büdös francért nem viszed be a klotyóra?", de tudom, hogy nem fogják. Inkább együttérzően bólintanak, felállnak és kézen fogva elsétálnak. Aha, mellesleg most rájövök, hogy az a rövid hajú diák nem pasi, hanem csaj. Érdekes. Diadalittas mosolyt villantok Lis felé.
- Na? Mit szólsz? Jó vagyok, vagy jó vagyok? - összefonom karjaimat mellkasom előtt és várom, hogy leüljön. Utána meg majd talán én is mellé.

tag: elisabeth gravel | template made by serena from sds, caution, & atf.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 12

just a...simple...morning×

Istenem ez a srác... Végem van tőle. Jól néz ki, minden lány álma, ez tény. Mindenki le akar vele feküdni. De minek is gondolkozom én ezen? Talán azért, mert szeretem, de nem szabadna. Nem szabadna, hiszen ő a barátom és én nyíltan hiszek a fiú-lány barátságban, viszont úgy tűnik, ez most bennem zátonyra futott. Valahogy ez részemről már több, mint barátság, csak azt nem tudom, hogy ő mit gondol rólam, hogy néz rám és még sorolhatnám, hogy mi miatt aggódom. Jézusom, teljesen úgy gondolkozom, mint egy fülig szerelmes tinilány. Talán, mert az is vagyok. Ez szörnyű... Tényleg a szerelem a világ legrosszabb dolga, főleg, ha az illető, akibe totál bele vagy esve, minden lány ideálja, sorra dönti meg a csajokat és szórakozik velük, neki csak a szex fontos és a BARÁTOM! Nem szerethetek bele, hiszen mi csak barátok vagyunk... Ezért a barátságért a kezemet is képes lennék tűzbe tenni, ha már látszólag több nem lehet belőle.

A következő kérdésére nagyra nyitottam a szemeimet. Hülye vagyok, hogy az előbb ilyet mondtam neki, mert teljesen logikus volt, hogy erre következtet belőle. Lehet, hogy nem is alaptalanul szoktak leszőkézni? Na jó, ez most nem fontos. Most csakis az előttem álló félisten fontos. Oh, Joseph, miért vagy te Joseph?
Sosem kívántam volna, hogy hazudjon nekem. Talán tőle fájna a legjobban. Még ha fáj is az igazság, inkább mondja meg. Én bízom benne és tudtommal eddig még nem hazudott nekem. Remélem, hogy ezentúl is így lesz.

-Nem, nem kifejezetten erre gondoltam - válaszoltam még mindig nagyra nyílt szemekkel. Egyik lábamról a másikra helyzetem testsúlyomat és arcát fürkésztem. Tökéletes vonásai szinte megbabonáztak... Na jó. Ébresztő Lis! Kicsit sem lenne feltűnő, ha meg sem szólalnék, csak őt bámulnám órákig. Kétségkívül ez egy fantasztikus időtöltést és egyre kevésbé bírom visszafogni magam a közelében, de muszáj így tennem. - Sosem szeretném, hogy hazudj nekem - arcom kicsit komoly arckifejezést öltött. Valahogy, ha a hazugság, igazság téma jött elő, mindig kicsit komolyabbá válok. Amire allergiás vagyok, az a hazugság. Elég volt már belőle, szóval sokkal jobban értékeltem, ha az emberek őszinték hozzám.

Amikor mondta, hogy nekem nem tudna hazudni, széles mosoly terült szét az arcomon. Szivi? Ha továbbra is ilyeneket mond, szerintem bekattanok. Ha őszinte akarok lenni, akkor egyre kevésbé bírom nézni, ahogy lányokkal flörtölget, mindegyikkel lefekszik, de semmit nem érez irántuk, én pedig itt állok egy szál gondolattal, ami pedig nem más, mint hogy beleszerettem. Talán el kéne kerülnöm és akkor nem lenne ilyen, de nem bírnék nem mellette lenni. A hiánya borzalmas lenne...

-Nem, nem kifejezetten lázadásnak nevezném - kicsit elgondolkodtam. Én lázadni? Nem, semmiképpen sem. Az nem én lennék. - Ezt hívják leplezett idegességnek - nevettem el magam. Valóban kissé ideges voltam a dolog miatt, de már nem tudtam vele mit csinálni. Majd a szüleim elintézik az egészet, ahogy ismerem őket. Nagyon bökné a csőrüket, ha ott lenne az a kis bejegyzés, talán jobban is, mint az enyémet. Azt hiszem, kicsit össze kell majd most szednem magam. Jobban, mint eddig tettem azt. A következő mondata volt az, ami kicsit rosszul érintett. Abból is leginkább a lábtörlős rész. Tudom, hogy igaz, de akkor is...elvileg legjobb barátnők vagyunk, pedig Jess tényleg szinte csak kihasznál. Talán ezért kezdek kicsit eltávolodni mostanában tőle. Már a harmadik éve tűröm a megalázásokat, de már picikét elegem van belőle. Úgy érzem, jogosan...

Fujj... Béka boncolás? Na ne... A vért sem bírom, nem hogy a belső szerveit egy állatnak. Attól már kerülgetne az ájulás szerintem.
-Nekem szerencsére angol lesz, az meg tűrhető. Oda azt hiszem, már muszáj lesz bemennem - pedig mennyivel szívesebben lennék veled. Persze ezt már nem tettem hozzá, mert érdekesen nézett volna ki. Kicsit elnevettem magam, majd a pados akcióján jót mosolyogtam.

Miután leültünk érdeken néztem. A barátnője? Huhh... Még ha komolyan gondolta volna... Totál kezdek megőrülni a társaságában. Combomra néztem és kezemet ökölbe szorítottam. Nagyon rossz volt vissza fogni magam. Sóhajtottam egyet, majd mikor megnyugodtam elmosolyodtam és végiggondoltam a dolgokat. Először is: örülhetek, hogy szóba áll velem. Másodszor: jóban vagyunk, ami szintén csak pozitívum, hogy egy olyan srác, mint Ő, jóban van velem, szóval igazán nem lehet okom panaszra...

-Jó, hát - vigyorodtam el. - A legjobb, bár ezt szerintem te is tudod - mosolyom kicsit sem hervadt. Komolyan gondoltam, amit mondtam. Szerintem nem egyedül én vagyok ezzel így. Biztos, hogy nem én egyedül gondolom, hogy Joseph a legjobb, amit teljesen meg tudok érteni...

-Egyébként mindenkinek ezt a "rosszul van a barátnőm" sztorit adod be? - nem is tudom, hogy hogy jött ez a kérdés, hiszen nyilvánvaló, hogy nem. Nyilvánvaló, hogy csak rögtönzött az előbb valamit és az is nyilvánvaló, hogy nem mindig ezt rögtönzi. Kezdem úgy érezni, hogy néha már ő is hülyének néz a hülye kérdéseim miatt, bár remélem, hogy nem így van.

tag: joseph roberts ;; words: bocsi, nem csekkoltam.xd ;; outfit: HERE ;; notes: elnézést a késésért Embarassed

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 24 KOR : 29

you're different

Órákig tudnék mesélni arról, hogy milyen a legjobbnak lenni, vagy ha nem is a legjobbnak, hát az egyik tuti befutónak. Sokak szerint a népszerűség nem sokat ér, mert csak egy ideig tart. Úgy értem, kikerülök a gimiből és máris visszacsökken az értékem arra a szintre, ahol mondjuk a középsuli előtt volt. Nem ismernek majd az egyetemen, sőt még az utcán sem biztos, hogy mindenki. Az én véleményem viszont az, hogy igenis számít, hogy a ranglétra csúcsán vagy az alján tartózkodunk. Onnan lentről minden jöttment a nyakunkba sz*rhat, innen viszont amellett, hogy csodás a kilátás, még a csesztetéstől is védve vagyunk. Gőzöm sincs, minek köszönhetem mindezt, bár van egy sanda gyanúm, hogy a családom tekintélyes vagyona rájátszott és nem utolsó sorban az, hogy a csajok imádnak. Imádnak hát. Jóképű vagyok. Szinte már tökéletes. Apám mindig azt hajtja, hogy a tökéletesség nem egy állapot, hanem irány, ennél fogva senki sem tökéletes a világon, de... Na jó, apámmal még én sem merek vitatkozni, pedig az egy szem fia vagyok, akit el kellene kényeztetniük és akinek mindig igazat kellene adniuk. Vagy nem? Manapság már nem így járja? Fogalmam sincs. Mindenesetre, engem világ életemben rövid pórázra fogtak, illetve próbálkoztak vele. Anya szívesebben, mint azt bárki hinné.
Meglep, hogy Lis a legjobbnak tart. Mondták már, elég sokan, de ilyen jól még sosem esett. Elmosolyodom, mert képtelen vagyok visszatartani boldogságom jelét. Kétlem, hogy így gondolja. Kétlem, hogy ő bárkit is tökéletesnek tartana, viszont akkor nem tudom, nekem miért mondja ezt. Furcsa. Természetellenes módon bukdácsolnak ki ajkain a szavak. Most, hogy ebbe belegondolok, a halvány rózsaszínben játszó ajkakra téved tekintetem és elidőz rajtuk egy csöppet. Még sosem csókoltam meg, pedig egy ideje már vágyom rá.
Hónapokkal ezelőtt már olyasmiken is agyaltam, hogy elviszem valami buliba. Valami igazán könnyedre, ahol semmi esély arra, hogy egy részeg vadbarom rámásszon és a nemi erőszakkal kísérletezzen rajta, viszont ahhoz épp elég erős, hogy mindketten igyunk, jól érezzük magunkat és lekaphassam. Elvégre, másnap foghatnám a piára, ami természetesen korántsem lenne olyan töménytelen mennyiségben bennem, mint az szükséges ahhoz, hogy bárkire rámásszak. Én józanul is elegendő önbizalommal rendelkezem. De végül is elvetettem ezt az őrült ötletet. Hülyeség, plusz nevetséges is. Biztos ő is röhejesnek találná, ha meghallaná, csakhogy nem fogja. Az ilyesmiket nem szokásom megosztani a csajokkal, Lis-zel meg főleg nem fogom.
- Inkább csak sejtem, bár apa szerint a legjobb senki sem lehet. - szemforgatva leülök mellé és sóhajtok. - Én nem hiszek a "minden ember egyenlő" elméletben. Te igen? - vonom fel szemöldökömet. Épp az imént mondta, hogy a legjobbnak tart... tehát valamilyen szinten ő sem hisz benne, de szinte biztosra veszem, hogy illedelemből közölte ezt velem. Lehetetlen, hogy épp ő tartson hibátlannak, aki ismer. Ismer minden rosszat és jót a tulajdonságaimat, szokásaimat illetően.
Nem mindenkinek adom be ezt, pláne nem bármilyen lánnyal az oldalamon. Általában az emberek azt hisznek, amit akarnak, így viszont sokkal jobban megértik a köztem és a velem lévő személy közti kapcsolatot, ha célzást teszek... valamire. Nem szeretem ezt, de ha épp ez jön, akkor nem kezdek el máson agyalni. Jelen helyzetben ez a variáció tűnt az ideálisnak, bár nem érezném magam pocsékul, ha Lis ténylegesen a barátnőm volna. Úgy érzem, működne köztünk... mármint a szerelem. Illetve, mit tudom én! Azt sem tudom, ő mit gondol, sőt szerintem kinézett már magának egy másik srácot, aki ha nem is jobb, mint én, de elég jó neki. Habár, kicsit nehezemre esik elhinni, hogy nálam bárki megfelelőbb lehetne számára, de nem kizárt.
- Nem. De most ez jött. - vonok vállat. Az iskola bejáratán függ most tekintetem. - Amúgy nem számít. Ettől függetlenül sem fogják elhinni, hogy járunk, hacsak meg nem csókollak vagy nem kezdelek el fogdosni. - felé sandítok. Minden zavar nélkül csúsztak ki ajkaimon a szavak. Szinte kifolytak számból, nyelvem hegyéről. Milyen furcsa! Pedig megesküdnék rá, hogy a torkomban dobog a szívem.
Talán tényleg meg kellene már egyszer csókolnom. Ha másért nem, hát a puszta kíváncsiság kedvéért. Nem veszítek semmit, hacsak nem veszi zokon vagy valami, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem tenné. Biztos ő is belegondolt már legalább egyszer... Na mindegy. Jobb lesz nem gondolkodni ilyen baromságokon.
- Jössz az évnyitó bulira? - kérdezem, hogy eltereljem gondolataimat a fentebb említett dolgokról. Nem akarok Rá gondolni, sem arra, hogy mi lehetne köztünk. Nem szabad semminek sem történnie Elisabeth Gravel és Joseph Roberts között. A barátságnak tökéletesnek kell lennie, sőt meg kell elégednünk vele.

tag: elisabeth gravel | template made by serena from sds, caution, & atf.

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 12

just a...simple...morning×

Szóval csak sejti. Pedig ideje lenne, ha valaki tudatná vele, hogy igenis, lehet valaki a legjobb. Ugyanúgy, ahogy a legrosszabb is. Lehet valaki csak szimplán jó, míg szimplán rossz is. De Joseph határozottan a legjobbak közé tartozik. Ha nem is ő a legjobbak között is a legjobb, de közéjük tartozik. Számomra. Azért, mert ismerem. Igen, igen, vannak rossz tulajdonságai, de mindenkinek vannak! Senki sem lehet tökéletes. Talán azok közé tartozom, akik a legjobban ismerik és számomra ezért is ő a legjobbak egyike. Nem sokan ismerik ennyire, de én mégis. És hagyta, hogy megismerjem. Nem zárkózott el. Nem néz le. Nem kezel úgy, mint egy senkit. És ott vannak a jó tulajdonságai. Arról már nem is beszélve, hogy én személy szerint oda vagyok érte. Na de ez már mellékes. Egy szónak is száz a vége, Joseph számomra fontos...

Kérdésén meglepődtem. Értetlenségemnek jelet adva felvontam a szemöldökömet, majd elgondolkodtam. Nem számítottam ilyesfajta kérdésre, hogy őszinte legyek. Bár, így jobban belegondolva, én sem nagyon hiszek benne. Ha minden ember egyenlő lenne, akkor nem lenne hierarchia. Ha minden ember egyenlő lenne, akkor nem lennének a főnököknek beosztottjaik és a beosztottaknak főnökeik. Nem lenne, aki parancsolna az embereknek, már pedig van. A diák sem egyenlő a tanárral. A szülő sem egyenlő a gyerekével. A vezérek sem egyenlőek a követőikkel. Talán, ha mindenki egyenlő lenne mindenkivel, akkor nem is lenne semmilyen rendszer a világon. Bár, ki tudja...

-Nem, én sem igazán hiszek benne. Ott van a hierarchia is például. Az is ezt bizonyítja - vontam vállat, majd Joseph-re mosolyogtam. Tényleg nem számítottam ilyen kérdésre, de inkább nem is kerestem tovább az indokot.

Szóval nem mindenkinek ezt mondja. Mondjuk sejthettem volna. Igazság szerint nem lennék szomorú, ha ezt nem csak kitalálta volna, hanem tényleg így lenne. Sőt, egyenesen boldog lennék, már pedig nem sokszor voltam eddig úgy igazán boldog. Talán, vele az lennék. Ha már a közelében vagyok, attól sokkal jobban érzem magam. Csak a tudattól, hogy ő van, valami furcsa, de jó érzés tölt el. Azt hiszem, szépen lassan beleszerettem. De nem szabad! Ő a barátom. Hiszen fiú és lány barátság létezik, nemde? Mi vagyunk rá az élő példa. De már lehet, hogy csak az ő részéről. Azt hiszem, ez részemről már több. Pedig nem szabadna. Semmiféleképpen sem.

-Nem, tényleg nem fogják elhinni - a mosoly egy pillanat alatt lehervadt arcomról és a földet kezdtem bámulni. Rossz volt olyanról beszélni, ami talán tényleg sosem fog beteljesülni. Ráadásul rossz volt hallani, hogy olyan könnyen csúsznak ki a szavak a száján. Talán tényleg nem jelentek neki egy barátnál többet? Azt valahogy nagyon nehezen tudnám elviselni. Számítok rá, de mégis nehéz lenne.

Az évnyitó. Szinte el is feledkeztem róla. Bár szerintem nekem nincs ott helyem. Egy bulin, ahol ott lenne ő is meg én is és tudom, hogy nem történne semmit. Jézusom, kezdek bekattanni. Vagy csak szeretem? Nem, az nem lehet. Egyszerűen lehetetlen.

-Nem, nem hiszem - bámultam továbbra is a földet, majd lábaimmal kalimpálni kezdtem. -Te mész? - kérdeztem, miközben kicsit felé fordultam. Mondjuk, majdnem biztos voltam a válaszában.

Hallottam a kicsöngőt, amire hirtelen felkaptam a fejem. Szuper, készülhetek egy angolra. Valahogy ez sosem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé.

-Nem kéne lassan bemenni? - kérdeztem halványan elmosolyodva, lábaimmal is abbahagytam a korábbi tevékenységet. Az előző témából kicsit nehézkes volt a Földre való visszatérés...

tag: joseph roberts ;; words: bocsi, nem csekkoltam.xd ;; outfit: HERE ;; notes: ezernél is több bocsánat a késésért Embarassed

Š SHE MEANS WAR AT ATF

Diák zeneszak harmadik év HSZ SZÁM : 24 KOR : 29

you're different

Olyan aranyos, olyan ártatlan, ahogy így mellettem ül és természetes dolgok tömkelegét mutatja a kint ülők felé. Semmi sem tűnik másnak benne, mint az összes többi lányban, vagy mint az exemben, Allison-ban. A mozdulatai egyesek számára hétköznapiak lehetnek, a szavai sablonosak, a mosolya pedig átlagos. Nekem viszont mindez új, és olyannyira zavarba hoz már csak a jelenléte is, mint már régóta senkié. Sokáig azt mondtam magamnak, hogy ez pusztán azért van, mert tudom, hogy barátok vagyunk és sosem fektethetem meg. De hát ehhez mi köze volna a szívnek? Arra még mindig nem kapnék magyarázatot, hogy miért kalimpál ez a ketyere mellkasomban ilyen gyorsan, ilyen hevesen, mintha egy szablyákkal rohanó hadsereg üldözné. Rá kellett jönnöm, hogy szerelmes vagyok, legalábbis kezdek az lenni.
Elkeserít a gondolat, hogy besétálván a hatalmas terembe, Ő nem lesz ott. Akkor én mit keresek majd ott? Talán egy-két csajnak elcsavarhatom majd a fejét, valamelyiküket talán haza is viszem, ágyba is csalom, aztán egy jót szexelek, de egyáltalán nem fognak boldoggá tenni. Ugyanolyan üresnek érzem majd magam, mint ebben a percben is, csakhogy az ürességet most valami kellemesebb is kíséri, Lis jelenlétének köszönhetően. Megnyugvás lehet talán, de nem vagyok benne teljes mértékben biztos. Meg akarom fogni a kezét, át akarom ölelni... Vágyaimnak végül csak egy aprócska részét engedem meg, vállamat finoman vállához érintve, amit akár a véletlenre is foghatunk. Csakhogy egyedül én tudom, mennyire szándékosan történt a dolog.
- Úgy sem maradsz le sok mindenről. A suli-buli nem nagy szám. - vonok vállat, pedig ezzel valójában csak magamat akarom vigasztalni. Esélytelen, hiszen nem a buli miatt, sokkal inkább Őmiatta jelennék meg. - Én benézek. Max eljövök, ha nem tetszik... Muszáj megnéznem a felhozatalt. - jól ismert, csibészes mosolyomat villantom fel, bár a fiatal, csinos gólyák gondolata most egyáltalán nem hoz lázba. Lis nem láthatja, mennyire frusztrál, hogy nem fog eljönni.
Szemöldököm felszökik, mikor hirtelen felkapja a fejét a csengő hallatára. Tehát ilyen baromi unalmas lennék, hogy alig várja a szabadulást? Isten ments, hogy feltartsam! Ha ezt tudom az elején, akkor nem marasztalom, meg egyébként is: ki vagyok én, hogy raboljam a drága idejét? Szőke tincseimbe túrok, majd megdörzsölöm szemeimet, mert a reggeli fáradtság kezd visszaszállingózni belém, köszönhetően ennek az üldögélésnek. Talán rá kéne gyújtani még egyszer óra előtt.
- De. Most, hogy mondod, még ki kell rámolnom a könyveimet a szekrényből. - mondom és fel is állok a helyemből, indulásra készen.
Megvárhatnám, ahogy azt a pasik szokták, mikor a barátnőjük menni szándékozik és egy kedves bókot is megejthetnék, vagy azt, mennyire fog hiányozni abban a negyvenöt percben is, mikor majd külön órán leszünk, de mivel én nem vagyok a pasija, ő pedig nem a barátnőm, így egyik sem kötelességem. Hátamra veszem a gitáromat, majd zsebre vágom kezeimet.
- Remélem, dumálunk még a nap folyamán, már ha lesz pár szabad perced rám. - húzom mosolyra ajkaimat. - Chiao, Lis! - kacsintok rá és hátat fordítván, elindulok befelé az épületbe.
Rossz itt hagyni. Megbántam, hogy nem erősködtem, hogy jelenjen meg a bálon, esetleg jelenlen meg ott az én oldalamon, ugyanakkor büszke is vagyok magamra, amiért nem engedtem a csábításnak és csináltam magamból totál idiótát. Már kezdem úgy érezni, hogy nem épp tilos számunkra az együttlét. Senki sem akarna a boldogságunk útjába állni. Én ragaszkodom túlzottan a függetlenséghez és amilyen makacs vagyok, még győzködnöm kell magamat arról, hogy megérné kapcsolatba bonyolódni vele.

Köszönöm a játékot, részemről
LEZÁRVA

tag: elisabeth gravel | template made by serena from sds, caution, & atf.

Diák táncszak negyedik év HSZ SZÁM : 13

Belső udvar Selena-gomez-interview-mag-02

dance to this beat

I've got more wit, a better kiss, a hotter touch, a better fuck than any boy you'll ever meet. Sweetie you had me. I've got more wit, a better kiss, a hotter touch, a better fuck than any boy you'll ever meet. Sweetie you had me. I've got more wit ---------

A tánc az életem. A tánc az életem értelme... kedvenc táskámmal a vállamon éppen az első emelet felől jövök. Nemrég lett vége az egyik órámnak, úgy egy és fél órán belül pedig egy gyakorlatom lesz amire még be kell fejeznem valamit. A mindig is kedvenc helyemet, a belső udvart választottam arra a célra, hogy lepihenjek és egy pár darab csokis keksz mellett befejezzem az úgymond "házimat". Inkább csak egy szorgalmi kis fogalmazás, de nem nagy valami én pedig szeretek szorgoskodni.
Minden lépésemet megspékelem egy kis táncreakcióval. Nem jár erre senki, ilyenkor szeretem kihasználni a szabad teret. Az előcsarnok pláne jó hely a táncikálásra, főleg magassarkúban. Majdnem el is estem. Körülnézek, sehol senki, szóval megnyugodhatok. Aztán benyitok a belső udvarba. Ma mindenki szorgosan órán van vagy valahol máshol tanul? Nem baj, akkor az enyém minden. A zene a fejemben szól, én pedig boldogan, vigyorogva körbe körbe forgok, majd amint a legközelebbi padhoz elforogtam -kicsit megszédülve - de sikeresen helyet foglalok. A táskámból előkerül a "love" feliratos füzetecske, egy egyszerű toll és egy csomag csokis keksz. Ez az a dolog, ami ma elkerülhetetlen. A keksz. Nagyon megkívántam a délelőtt folyamán és a büfébe muszáj volt lemennem és venni egy csomaggal.
Bekapok egyet, közben fejemben már megfogalmazódott a fogalmazás vége, úgyhogy azt gyorsan le is firkantom. Telefonomat kiteszem a zsebemből magam mellé, néha rányomok egyet csak megszokásból. Kivételes eset, hogy az apám még ma nem jelentkezett. Biztos valami dolga volt neki, de már várható a dolog a délután folyamán.
Az az igazság, hogy nem számítok túl nagy társaságra, bár így kicsit unatkozni fogok. Szeretném ha jönne valaki, valaki izgalmas, akivel ezt az egy és fél órát nagyon jól el tudnám tölteni. Valaki, akit szeretek... Ma nem sok kedvem van a bunkókhoz, se a kötözködősekhez, jó nekem ilyen nyugiban...
Nincs valami jó hangom, de halkan és lágyan egy dalt kezdek el dúdolgatni, persze közben még mindig bújva a füzetet, és azon agyalva, hogy mi lesz a következő pár lépés, amit meg fogok csinálni majd az elkövetkezőkben.

tag - Mark | notes - nem nagy valami, de remélem jó. | outfit -  this

ϟ ZENON @ ATF

» Udvar